Már teljes erővel dübörög a munka a Dr. Oetker új üzemcsarnokában. A több mint egymilliárdos fejlesztés a napokban fejeződött be teljesen a jánossomorjai bázison. A beruházás során egy új, háromszintes üzemcsarnok épült, mintegy 3000 négyzetméternyi területen. A beruházásnak köszönhetően a gyár magyarországi gyártókapacitása az eddigi többszörösére emelkedett. A beruházás jelentősége, hogy nagyobb területen oszthatók el a munkafolyamatok, ami minden téren előnyösebb megoldásokat eredményez. A cég kiemelte, ezzel együtt már korszerűbb technikákkal, környezetbarát energetikai rendszerekkel dolgoznak.

A tavaly augusztusban elkezdett munkálatok minimális, mindössze tizennyolc százalékos EU-s támogatással valósultak meg. A helyi gyár jelenleg a magyar mellett további 12 európai ország piacára is gyárt por alapú termékeket. A cég városunk egyik jelentős munkaadója, ahol jelenleg 350 főt foglalkoztatnak.

Kajtár Éva

-hirdetés- -hirdetés-