Ismét egykori lakóit köszöntötte a város, akik műsorokkal, hosszú beszélgetésekkel eleveníthették fel régi emlékeiket. Az Elszármazottak Találkozóját 2004-ben rendezték meg először, legutóbb pedig öt éve ülhettek össze a ma már távol élő jánossomorjaiak.

Több mint ötvenen érkeztek újra haza szombaton Jánossomorjára. Medgyesi Imre és Erdős Anna erre az alkalomra született verseit Wittmann Elekné adta elő, majd a Canto Excolo koncertje köszöntötte a meghatódott visszatérőket. Lőrincz György alpolgármester köszöntője után a város közelmúltját, jelenét is bemutatta vetített képek segítségével.

A Társaskör látta vendégül az egykori helyieket a negyedik elszármazottak találkozóján. Sikerként értékelik, hogy a közel száz meghívott fele el is tudott jönni, mondta Jakabné Gruidl Teréz elnök. A társaskör ugyanis nemcsak egyéb városi programokra is meghívja ezentúl azokat az elszármazottakat, akikkel fel tudták venni a kapcsolatot. A vendégek közül sokan hosszú évek után találkoztak újra. Ám mindenkinek megérte elfogadnia a meghívást.  A régi képek és beszélgetések segítettek feleleveníteni a szép emlékeket.

Az Elszármazottak Találkozóját 2004-ben rendezték meg elsőként, majd 2005-ben és 2009-ben. Idén a társaskör 10 éves évfordulója miatt került sor a rendezvényre.

 

 

 

HT

-hirdetés- -hirdetés-