Az elmúlt évek legjobban felkészült csapatai szoros csatát vívtak a dobogós helyekért az idei helytörténeti vetélkedőben. A Klafszky 6. osztálya végzett az  élen, mögötte holtversenyben a központi iskola 8.a és 8.b/II. csoportja futott be. Tőlük alig lemaradva a Klafszky 8. osztályos diákjai végeztek.

Jól felkészült diákok, kreatív feladatmegoldások jellemezték a nyolcadik helytörténeti vetélkedőt, amit a Városnapok keretében rendeznek meg hagyományosan. A művelődési házban összegyűlt hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok több feladatban mérték össze, mit tudnak a város közel- és régmúltjáról.

 

Éles küzdelem alakult ki – fotógalériánkért kattints a képre!

Többek között helyi hagyományokat kellett gyűjteniük és leírniuk, régi pajtákat kellett felkeresniük és a város történelmében meghatározó személyekről készítettek prezentációkat. Ügyesen oldották meg a régi tárgyak bemutatását is, cipészeszközök, csizmahúzó és karikás ostor is lenyűgözte a közönséget.  Néha már felnőtteket is próba elé állító, nehéz helytörténeti teszteket is kiválóan oldottak meg.

A Glázer Norbert és Hauptmann Tamás alkotta zsűri számára fontos volt, hogy a gyerekek mennyire bátran lépnek a közönség elé, mennyire felkészültek az előadásokra. Számított az is, hogy az egyes témákhoz megkérdezett időseket nevezzék meg a gyerekek, hogy ezzel is bizonyítsák a kutatómunkát és hitelesítsék az információikat. Örömmel fogadták a vidám, közönséget is szórakoztató megoldásokat és azt is, ha, komoly, esetleg eddig még fel nem dolgozott helytörténeti témához nyúltak a gyerekek.

Összefoglalóul elmondták, az elmúlt évek legerősebb versenyén volt szerencséjük bíráskodni. Alaposan felkészült gyerekekkel találkoztak, és kellemes látni az olyan felkészítő tanárok munkáját is, akik veszik a fáradságot az osztály felkészítésére, de nem a gyerek helyett, hanem vele együtt dolgoznak. Az osztályok egyre jobban belerázódnak a feladatokba, és a tudásuk is egyre erősebb.

A versenyt a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár rendezte, az ő jutalmaikat vehették át a gyerekek Lőrincz György igazgatótól. A vetélkedő szervezőjét, Horváth Katalint nagy tapssal jutalmazták a résztvevők a délután végén.

A verseny további helyezései:
4. hely: központi 8.b, I.csop.;
5. hely: Klafszky 7.;
6. hely – megosztott – : központi 7.a, központi 6.a;
7. hely: központi 7.b;
8. hely: központi 6.b;

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-