Távozik a jegyző

Lemondott posztjáról dr. Lóránt István, Jánossomorja jegyzője. A sikeres szakember megváltozott munkakörnyezete, az átalakított közigazgatási rendszer miatt távozott. Lemondását a szerdai képviselő-testületi ülésen jelentette be a megdöbbent hallgatóságnak.

Megelégelte az új viszonyokat Jánossomorja jegyzője. 2011-ben kezdődött és most júniusban fejeződött be a magyar közigazgatás átalakítása. A felülről irányított változások során átszerveződtek a hivatalok, életbe lépett a járási rendszer, jelentősen megváltozott az önkormányzatok jogi szabályozása. Ezzel együtt jelentősen csökkent az önkormányzatok mozgástere és megnőttek a felülről irányított bürokratikus teendők.

“Én úgy láttam folyamatosan, hogy ezek a változások a mi munkánkban inkább nehézségeket fognak okozni, kevésbé tudjuk mi itt helyben szabadon eldönteni, hogy a település irányába merre is induljunk, illetve nagyon sok adminisztratív munkát jelent számomra, számunkra is, és úgy látom, hogy ez az irány folytatódik is.” – mondta a távozó hivatalvezető.

Dr. Lóránt István 2004-től aljegyzőként, 2011. szeptemberétől jegyzőként összesen közel 10 évet dolgozott Jánossomorján. Munkáját sok sikeres városi pályázat fémjelzi, ilyen például az ivóvízbázis kiváltása, vagy a Polgármesteri Hivatal felújítása is. Mostantól az útkeresés és a nyelvtanulás foglalja le idejét.

 

-hirdetés- -hirdetés-