A mosoni heidebauerek meghazudtolták elnevezésüket, amely átvitt értelemben műveletlen síkvidéki embert jelentett. Az idegen falubeli legényhez menő helyi menyecskének ki kellett tekernie egy csirke nyakát a menyegzőn. A pusztasomorjai táncosok pedig maga a császári pár előtt lejtettek délcegen. Erről is mesél egy krónika 1896-ból.
Mindenki által elérhető, felbecsülhetetlen értékű helytörténeti anyagot mutat be a monarchia egyik legnagyobb könyvpiaci vállalkozása Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben-sorozat. Vidékünk földrajzáról, élővilágáról és a három település életéről is sok érdekességet tartalmaz – a 117 éve írt krónikából alább is olvashat érdekes szemelvényeket a helyi érdeklődő.
Hanyi táj a könyvsorozat grafikái között – Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
A mű története
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 21 kötetes, alapos munka, amely a 19. század végének legnagyobb könyvkiadási vállalkozása volt. 1885-től 1901-ig íródott, több száz tudós, művész bevonásával. A Ferenc József tiszteletére és neki ajándékul szolgáló munkát Rudolf trónörökös indította. Tragikus halála miatt ezt nem fejezhette be, a család más tagjai vállalták a feladatot. A könyv érdekes leirata a kornak – földrajzi, néprajzi, gazdasági és mára már történelmi érdekességeket szolgáltat. „Az egész munka 396 füzetben jelent meg, 21 kötetre terjed, 572 közleménynyel, 4520 rajzzal és 19 színes képmelléklettel. A szerkesztési munkálatok 1884-ben indúltak meg. A magyar kiadás első füzete 1885 deczember 1-én adatott ki; az utolsó 396-ik füzet, 1901 október 1-én jelent meg.”
A magyar kiadás főszerkesztője Jókai Mór volt, de a kor szinte összes neves magyar írója, tudósa dolgozott az egyes fejezeteken. Magyarország IV. kötete a Dunán-túli vidékek ismertetését tartalmazza, 14 írótól 20 közleményben, 19 művész által készített 194 rajzzal, köztük egy színes népviseleti képpel. „előbb néhai Rudolf trónörökös főherczeg ő császári és királyi fensége kezdeményezéséből és közreműködésével, most Stefánia özvegy trónörökösné főherczegnő ő császári és királyi fensége védnöksége alatt, Budapest 1896 A Magyar Királyi Államnyomda kiadása”
A buta heidebauerét?
„A mosonmegyei német és horvát Bécsben is eléggé ösmert alak, melyet a míveletlen fenyér [sík, bokros, vízjárta terület] után „Heidebauer”-nek neveznek ott ugyan, de valójában vagyonossága és értelmessége ezt az elnevezést alaptalannak bizonyítja. Annál is kevésbbé illik rá ez a lenéző elnevezés, mert a mióta az idők viharai miatt a magyar köznemesség a megyéből kipusztúlt, annak helyét a mai gazdálkodó lakosság foglalja el, mely mellett csak nagy uradalmak és szegény zsellérek vannak, s így a közép és kis birtokos osztálynak jóformán ez a jómódú nép az egyedűli képviselője.”
Hanyi táj a könyvsorozat grafikái között – Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Népszokások a falvakban
“A Magyar-Óvárról Hegyeshalomra vivő úttól balra a megye legnagyobb határú és legvagyonosabb községeibe jutunk; legelőbb Szolnokra (Moson-Szolnok), melynek határában érdekes bronzkori leleteket találtak, s odább dél felé az egymással határos Szent-János és Szent-Péter községekbe, melyek közűl a két elsőnek együtt 15.000, az utóbbinak 10.000 holdat meghaladó határa van; az ezektől nyugatra fekvő Tarcsa község határa is közel 10.000 hold.
E községek, valamint Szent-András lakosait is az utolsó török hadjárat után állítólag Salzburgból telepítették ide s ők azok, kiket a „Heidebauer” névvel leginkább illetnek. E vagyonos nép férfiai fölvették a magyar kékposztós viseletet, de a nők még megtartották régi német öltözetüket. Legjellemzőbb ebben, hogy a nők kis gyermekkoruktól fogva főkötőt viselnek, melyet csak menyasszony korukban tesznek le a lakodalom napján; majd mint új menyecskék hófehér főkötőt tesznek föl. Lakodalmi szokásaik igen érdekesek. A lakománál elmaradhatatlan a hidegen föltálalt fahéjas, czukrozott, tejes rizs, meg a forgácsfánk, melyet a menyasszony úgy apróz föl, hogy a legkitűnőbb vendéggel asztal fölött kezet fog s nyomkodja szét ököllel. Különösen nagy szertartásokkal jár az, ha más községbeli férfi viszi el a menyasszonyt. A falubeli legények diadalkapu gyanánt egy fölpántlikázott zsineget feszítenek ki a falu végén, s a nászmenet az alatt vonúl el, de előbb az idegen vőlegénynek váltságdíjat kell fizetnie, mire a legények a lakodalmas pár előtt versenyfutást rendeznek és az első három győztes a menyasszony elé tér vissza pereczczel, kulacscsal és egy fekete tyúkkal. A menyasszony a pereczből egy keveset eszik, a kulacsból iszik s a fekete tyúk nyakát kitekeri, melyből aztán tyúklevest főznek. E községekben, nevezetesen Szolnokon a legújabb korig ritka teljességben fönmaradtak bizonyos karácsonyi mysteriumok, melyeket a szolnokiak 1867-ben Győrött is bemutattak. Ádám és Éva, vagyis a bűnbeesés történetét 488 verssel, Krisztus születését, vagyis a megváltást 1.030 és a Három királyt, vagyis a Halált 792 verssel, végre a czipész és szabó szatiráját 666 verssel szavalták el drámai párbeszédben és alkalmi jelmezekbe öltözve.
E községekhez tartoznak a magyar-óvári uradalom legnagyobb kerületei, melyek közűl Szolnoktól nyugatra fekszenek a Heidehof és a szent-jánosi Heidestall nevű tanyák, tovább Farkaskút, melyet 1894-ben a boldogúlt Albrecht főherczeg, mint tulajdonos, egyenes parancsára Új-Saidának kereszteltek el; továbbá az Albert-Casimir nevű nagy majoron túl a Casimir nevű telepítvény, mely csinos házaknak kettős sorából áll, s van benne külön fiú- és leányiskola, meg egy uradalmi nagyobb vendégfogadó. E telepnek igen változatos sorsa volt. A szükséges munkaerő biztosítása végett a harminczas években 46 gyarmatost telepítettek le ide; az uradalom mindegyiknek 600 forint költséggel házat építettetett, úgy, hogy maga az építkezés 27.600 forintba kerűlt. Ezek a telepesek eredetileg egyenként 12 hold földet kaptak, melyet meghatározott vetésforgó szerint kellett mívelniök s valamivel kisebb bérért tartoztak az uradalomnak dolgozni, mint a szabadmunkások, nevezetesen a november–áprilisi időszakban 26, májusban 28, június, szeptember és október hónapokban 32, júliusban és augusztusban pedig 42 krajczárért. Viszont azonban az uradalom orvost és iskolát tartott fönn nekik és 4 napi fuvart biztosított minden telepítvényesnek. Bár a telepesek itt elég jól érezték magukat, mindazáltal nem bizonyúltak állandóknak. Egy részük kihalt, mások vén napjaikra visszavágyódtak szülőföldjeikre, s így a telep elzüllött volna, ha az uradalom meg nem váltja tőlük házaikat, melyekben a még meglevők zsellérekűl laknak s ma már csak félhold föld élvezetében vannak, míg a megüresedett házhelyeket uradalmi alkalmazottak, gépészek, cselédek foglalták el.
Innen faültetvények közt és szőlők mellett visz az út Féltoronyba, melynek Erlachi Fischer által épített kastélya III. Károlynak s utóbb Mária Teréziának kedves nyári tartózkodó helye volt. Féltorony 2.263 német lakost számlál. Csínos helység s a nezsideri járás egyik élénkebb községe. A kastélykertben most is láthatók a III. Károly idejében ültetett gesztenyefák s a kastélyban kegyelettel mutogatják azt a kis szobácskát, melyben III. Károly, egy őszi vadászaton meghűlvén, sulyos betegen feküdt, honnan csak meghalni szállíthatták már Bécsbe, hol a császár-király 1740 november 12-én csakugyan meg is halt.”
Somorjaiak a császár előtt
“Mária Terézia, mint már említettük, több ízben tartózkodott a féltoronyi kastélyban s innen látogatott el az e czélra épűlt töltésúton a Hanságon át Eszterházára. Megfordúlt itt V. Ferdinánd is nejével, Karolina királynéval és 1839 június 9-én kedvtelve szemlélte a kastély termében a délczegen lejtő pusztasomorjai tánczos párokat.
E vidéken volt régen Vízenálló-Geszternicze helység, mely a török világban megsemmisűlvén, helyére a törökök kiűzetése után az Eszterházyak magyar lakosokat telepítettek, kik már 928 lélekre szaporodtak föl s különösen a kosár- és gyékényfonásban mesterek. A puszta-somorjaik évenként mintegy 20.000 kosarat adnak el leginkább Budapestre és Pozsonyba.”
Gyékényező asszonyok – Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Hol érhetem el?
A könyvet 2012 év végén adták ki újra nyomtatásban, kétéves gyűjtőmunka után. A könyveket az interneten is olvashatjuk 2006-óta: http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch16s11.html
Összeállította: Hauptmann Tamás
