Nem sok útfelújítást várhat környékünkön az önkormányzat, ez derült ki a Magyar Közút beszámolójából. A belterületi útszakasz javítását tervezi ugyan a Zrt., de például a hanságfalvi út felújítására már nem lesz forrása. Utóbbira már más, közös megoldást kell keresnie a városnak és az utat használó cégeknek.

Folt hátán folt a hanságfalvi út, a gödrök, kátyúk, hiányos útszakaszok nehezítik a közlekedést, balesetveszélyesek és megviselik a lakosság és az erre járó gazdálkodók járműveit is. Még januárban úgy határozott a Kisalföld Erdőgazdaság, összefogna az út felújításáért az érintett gazdálkodókkal és az önkormányzattal. Fórumon egyeztettek a közös finanszírozásról. A négy és fél kilométeres szakasz felén kell kátyúzni, két és fél kilométert pedigkomplett útépítésként kell kezelni.

A fórum a Magyar Közút anyagi segítségét is kérte. A tömör válasz a szerdai testületi ülésre érkezett a közútkezelőtől: Nem tudnak anyagi segítséget nyújtani, azt javasolják, vegye át az út kezelését az önkormányzat. Ezt azonban a képviselők nem szavazták meg. Így az útfelújítás továbbra is az utat használók összefogásától függ.

A Magyar Közút a Jánossomorja környékére tervezett felújításokról is beszámolt a városnak, ám ezt is meg tudta oldani tömören. Állami támogatásaik olyan alacsony szinten maradnak évek óta, hogy a megfelelő javításokra sincs elég pénzük, egyre többször kénytelenek csak táblával figyelmeztetni a veszélyes úttestre. Idén a Mosonszolnok-Albertkázmér közötti út kap új burkolatot. Felújítaná  Jánossomorja belterületi főútjának korábban kimarad két szakaszát is, ám hogy engedélyt és főleg pénzt kap-e a terv, megjósolni sem tudják. A város korábban úgy döntött, maga kezd felújításba a kérdéses szakaszon, 25 millió forintból, de ez nem azt jelenti, hogy nem marad olyan, ami kimarad az ideiből is – mondta a polgármester. A város forrása a településhatártól nagyjából a templomig tartó burkolat-felújításra elég. Vagyis, ha a közútkezelőnek mégis lesz pénze a felújítására, akkor marad számára munka.

 

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-