-hirdetés- -hirdetés-

Nemzetközi versenyen zsebeltek be érmeket Cintia Fit Dance táncosai. 60 tánciskolából több mint 1300 táncos vett részt a múlt szombati 21. Euro Show Dance táncversenyen Magyarkanizsán. A különböző nemzetiségű csoportok között hét jánossomorjai táncos mérettette meg magát.

A vasárnapi Százlábún is bemutatott produkcióval bronzérmet nyertek a jánossomorjai táncosok az Euro Show Dance versenyen a szerbiai Magyarkanizsán. A nemzetközi megmérettetésen szerb, bosnyák, román, szlovén és magyar csapatok is részt vettek. Hat különböző kategóriában, négy korcsoportban versenyeztek a táncosok reggeltől egészen késő estig.

Jánossomorját a Cintia Fit Dance hét tagú csoportja képviselte. Az általános és középiskolásokból álló csoport egy egyéni táncot, egy duót és egy csoportos produkciót mutatott be.

Az eredmények pedig nem maradtak el, a duó és a csoportos koreográfia is a harmadik helyen végzett. Varga Cintia egyéni hip-hop produkcióját, a hatodik helyre sorolta a zsűri. 2011-ben már meghívták a csoportot, most pedig sok helyi segítséggel sikerült kijutniuk.

Nagy Katalin, a Cintia Fit Dance vezetője elmondta, a nemzetközi verseny élménye és tapasztalata nagyon fontos a gyerekek számára, így jövőre ismét elindulnának a versenyen.

Burus Eszter, a díjazott csapat tagja a JTV-nek elmondta, leírhatatlan élmény volt egy ilyen versenyen szerepelni.: – „Sok olyan táncot láttunk, ami nagyon tetszett és nagyon sokféle táncstílust ismerhettünk meg. Hihetetlenül jó érzés volt versenyezni. Először bele se mertünk gondolni, hogy mi egy ilyen nagy színvonalú versenyen bronzérmesek leszünk. Nagyon jó éreztük magunkat a színpadon és nézőként is! Remélem jövőre is el tudunk jutni ide!”

A lányok már rutinos Európa bajnokokat is maguk mögé utasítottak. Varga Cintia elmondta, a verseny visszajelzés volt a csapat számára, hogy jó úton vannak, és hajtani, gyakorolni kell még többet.

Nagy Katalin, kiemelte: sok helyi cég segítette őket a kiutazásban. – „Anyagi támogatással járult hozzá a sikerhez: ifj. Tesch András, Csizmazia Gergely, Balzsam Gyógyszertár, NSC Bau Kft, Tető-Team Kft, Violka Márió, Winkler László, Tüzép Alácsné Piroska, valamint a képviselő tesület által megszavazott éves támogatás. A versenyfrizurákat Violka Szilvi készítette, a díszletet Violka Márió, a jelmezek elkészítésében Tóth Lászlóné Rózsi néni segített, a gyerekek szállítását és felügyeletét Zwonitschekné Rózsi vállalta.”

Nagy Katalin elmondta, a tánciskola számára is komoly mérföldkő volt a verseny. – „A verseny reggel 9 órától este 11 óráig zajlott, pörgősen, szünet nélkül. Hat különböző kategóriában, négy korcsoportban küzdöttek egymással a modern és utcai stílusok. A cintiásoknak nem volt lehetőségük a korcsoport besorolás miatt B, azaz amatőr kategóriába indulni, de ennek ellenére jól megállták a helyüket. Elsőként gyermek korcsoportban, show dance kategóriában a Zwonitschek Roxána, Malinger Liza duo versenyzett Heawen an Hell című produkciójukkal.

 A Heaven and Hell produkció (A videó első tánca)

 


A Heawen and Hell produkció díjátadója és Varga Cintia előadása (a videó 19. percétől)

A nemzetközi szakmai zsűritől kapott pontszám alapján a 3. helyre állhattak a dobogóra és bronz éremmel, oklevéllel (Diplomu) jutalmazták őket. A következő versenyszám Varga Cintia junior hiphop szólója volt. Kétségtelenül neki volt a legnehezebb dolga a jánossomorjaiak közül, hiszen népes mezőnyben tapasztalt magyar és külföldi középiskolásokkal versenyzett. A pontozás is nagyon szoros eredményt hozott, 1-1 tizedponton múltak a helyezések. Cintia a 6. helyet szerezte meg első nemzetközi versenyén.

A csoport produkció késő este került sorra. Junior modern tánc emeléssel kategóriában táncolták el a Chili Performance című extrém ötleten alapuló koreográfiát. A modern balett ellenfeleket látva a csoport nem számított dobogós helyezésre. Annál nagyobb volt az öröm, amikor kiderült a chilik az Európa-kupa bronzérméig küzdötték fel magukat. A pontszámok alapján a 2. helytől mindössze 1 tized pontra maradtak le, viszont a 4. helyezett már 1,5 ponttal a csoport alatt végzett. Ez bizonyítja, hogy érdemes volt ebbe a merész ötletbe belevágni. A héttagú csoport tagjai: Varga Cintia, Majlinger Liza, Kovács Rebeka, Zwonitschek Roxána, Speizer Mercédesz, Kiss Fatima, Burus Eszter.

A szervezők és a külföldi csoportok is nagy vendégszeretettel fogadták a jánossomorjai táncosokat. A verseny főszervezője Sóti Erzsébet egy vacsorameghívással kedveskedett a csoportnak. A késői eredményhirdetés után a csoport két kísérővel a helyi gyógyszállóban szállt meg, majd másnap miután kipróbálhatták a gyógyfürdőt, haza indultak.

A csoportvezető a sikeres szereplés után úgy döntött, évente visszatérnek Szerbiába, hogy a többi táncos is megtapasztalhassa ezt az inspiráló élményt.”

 

JTV

Instagram

Instagram has returned invalid data.