Sokakat megmozgatott a város szokatlan költészet napi ünnepsége. Több mint száz szavaló érkezett kedves verseivel a városi könyvtárba, ahol reggeltől estig tartott a maratoni költészet nap.

A legkisebbektől a legnagyobbakig minden jánossomorjait igyekezett megmozgatni a városi költészet napi ünnepsége csütörtökön. Délelőtt az óvódások, délután az iskolások, este pedig a felnőttek szavaltak.

Volt, aki felolvasta, volt, aki kívülről mondta művet, és a többség kedvenc versét hozhatta el a versmaratonra. Sokan választottak iskolai kötelezőt, de sokan korukhoz mérten komolyabb lírával álltak a többiek elé a könyvtárteremben. A legnagyobb sikert talán a vidám, tréfás versek aratták. Nagy Bandó András egy humoros írása például még a szavalót is megnevettette.

A felnőttek kora este gyűltek össze, a kamaszoktól a nyugdíjasokig minden korosztály megjelent. Elhangzottak jánossomorjai alkotók versei is, a helyi neves szavalók is bizonyítottak, sok versszerető lepte meg barátait egy-egy különleges alkotással és a RizikóFaktor zenekar is megzenésített költeményeket, saját dalokat játszott.

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. Jánossomorján először emlékeztek meg a lehető legtöbb embert átfogó versfelolvasással a költészet napjára, a rendezvény pedig kiválóra vizsgázott.

 

HT

-hirdetés- -hirdetés-