-hirdetés- -hirdetés-

Az önkormányzat és a városlakók segítségével újult meg az egykori Szent-Jánosi temető kápolnája. A 18. században épült szakrális kisemléket pénteken avatták és szentelték újra. Beszédet mondott Lőrincz György, a Canto Excolo Kamarakórus pedig énekes produkcióval emelte az ünnepi pillanatot. A kápolnát Kótai László plébános szentelte újra.

Régóta romosan fogadta az arra sétálókat az egykori Szent-Jánosi temető kápolnája, péntekre azonban megújult a szakrális kisemlék. Eredetileg nem kápolna állt itt, hanem egy XIII. századi román stílusú rotunda, körtemplom. Az épület az 1683-as Bécs elleni török hadjárat során megsérült, csak a templomtorony és a körülötte lévő temető maradt meg. A törökdúlás után a templomot már nem építették újjá, új templomot építettek, mely azóta is áll. Szent-János központja a törökdúlásig (1683) a most felújított kápolna környékén volt. A mostani szentjánosi rk. templom helyén pedig evangélikus templom állt, amelyet néhány évtizedig közösen használtak a katolikusok és az evangélikusok. Miután a község teljesen katolikussá lett (XVIII. század eleje) az evangélikus templomot elbontották és azt követően építették fel a mai is álló szentjánosi templomot (1759).A ma is látható kis kápolnácskát csak a 18. század második felében emelték az akkori hívők.

A város önkormányzata és a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány 2009-ben három szakrális kisemlék felújítását kezdte meg, Czank Vilmos plébánossal egyetértésben. A helyiek támogató jegyek vásárlásával járulhattak hozzá a műemlékek megújulásához. A jegyekből több mint egymillió forint gyűlt össze, de az átadásra és a felújítás befejezésére közel három évet kellett várni.

Az eredeti kápolnát 90 fokkal elforgatták a jobb ráláthatóság érdekében, valamint a régi kőszobrokat is restaurálta Czanik Ferenc kapuvári művészeti vállalkozó. A kőműves munkákat Németh Sándor helyi vállalkozó ingyen végezte el.

Lőrincz György alpolgármester elmondta, hogy a műemlék nem csak a híveknek fontos, hiszen ez a helyi épített örökség a múltunk egy darabja. Nagyon kevés ilyen emlék maradt fenn a településen, és azt, ami még fennmaradt, meg kell őrizni. Beszédében kiemelte, hogy az összefogás ereje kis községekben nagy dolgokra képes, ennek ékes példája lehet még sok éven keresztül a megújult műemlék.

Sokakban idéz még most is kellemes emlékeket a régi kis kápolna, de az új mellett elhaladva is méltóképpen lehet emlékezni.

Négy évvel ezelőtt ugyanebből a kezdeményezésből újult meg a Dózsa György utca végén álló emlék, és a régi szentpéteri temető helyét jelölő kereszt is.

 

 

Kajtár Éva

Instagram

Instagram has returned invalid data.