Jánossomorja a pártoskodástól szabdalt Magyarországon példát mutat, hogy kis közösségek összefogásában sok erő bújik meg. Ez március 15. jelentősége is, mondta beszédében Prátser Krisztián. Az ünnepi műsort a helyi fiatalok adták, hogy ezzel is példát mutassanak kortársaiknak. A rossz idő ellenére sokan ültek a közönségben, még Nagyfödémesről is eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek.
Fiatalok a porondon
A művelődési házban este hattól kezdődött városi nemzeti ünnepen a Balassi Bálint Ifjúsági Klub és az iskola kórusa köszöntötte a márciusi forradalom kitörését. A darab jeleneteket villantott fel az akkori eseményekből, láttuk az ifjakat, a szabad sajtó első termékét, átérezhettük a nemzeti színű zászló akkori jelentőségét is.
Kiváló elemként az eseményeket szemlélő utókor gondolatai is megjelentek, néha mai szemmel értelmezve az akkoriak szándékait, de mindenképpen csodálva a forradalom tisztaságát, céljait, és a fiatalok erejét. A kórus a színpadon, mintegy a jelenetek részét képező karként szólalt meg, a reformkort idéző ruhában és frizurával – ami összességében remek hangulatot teremtett. A darabot Nagyné Kő Mária és Lőrinczné Karácsony Hajnal rendezte az ifjúsági klubosokkal közösen. A tagok a műsorral be akarták bizonyítani, hogy egyrészt hasznos tagjai a helyi civil közösségnek, másrészt, hogy komoly gondolatokat is meg tud már fogalmazni ez a jórészt még kamasz társaság. Mint azt Harasztos Luca, a klub tagja találóan megjegyezte: – „Számunkra is kiváló közösségfejlesztő volt ez a színdarab, ráadásul március 15-e pont a fiatalok összefogásáról szól, ezért különösen jó, hogy most veselkedtünk neki a műsornak.”
Összességében hatásos, a színpadképpel is jól játszó és fontos gondolatokat ébresztő műsort láttunk. A fiatalok jobban átérezték a színpadon megfogalmazott üzenteket, mint korábban az általános iskolások. A fiatalos forradalmiság azonban elmaradt, a műsor szerkezete az iskolás műsorok sémájára és megszokott elemeire épült. Mégis újszerű, élvezhető és helyenként magával ragadó volt, amiért csakis elismerést érdemelnek az előadók, rendezők.
Példa Jánossomorja
A műsor után – kollégánk – Prátser Krisztián történelem-magyar tanár tartott ünnepi beszédet, főként arról, számára ma, Jánossomorján mit jelent a forradalom és szabadságharc kitörése. Kiemelte, a legfontosabb, hogy közösségben, összetartva és összefogva dolgozzunk céljainkért, ahogy ’48-’49-ben erre szinte egy egész ország képes volt, ma pedig szinte egy egész ország képtelen. Szerinte csak kis közösségekben mennek jól a dolgok, amilyen például Jánossomorja. (A teljes beszédet cikkünk végén olvashatja!)
Hangsúlyozta, Magyarország a pártoskodás, a politikai érdekek által egymásra uszított szekértáborok világa hosszú évek óta. Az irányított emberek pedig ahelyett, hogy közösen építenének, külön-külön dolgoznak, egymástól lopva téglát, és csak a maguk igazában hisznek. -„A tömeg színe nem piros vagy narancssárga – inkább olyan piszkosfehér, vagy szürke. Mint a birkáké. Nincs már közös ünneplése egy forradalomnak – a politikai csoportok máshol tartják megemlékezéseiket, bár lehet, hogy a kampány szó helytállóbb.”
A nemzeti összefogás ma ugyanolyan fontos lenne, mint ’48-ban volt. – „Ne feledkezzünk meg arról, hogy csak a mi forradalmunkból lett szabadságharc, mégpedig azért, mert képesek voltunk az összefogásra. Közösen vívtuk a harcot, egy népként, egy nemzetként. Ez az üzenete március 15-nek (…) Jánossomorja példát mutat ebben a rohanó, szürkülő, gyakran ellenséges világban. Lehet, hogy tényleg ez a jövő. Alulról építkezni, kicsiben kezdeni. Hátha egyszer a jó példa lesz ragadós. Emlékeznek 1848. március 15-re? Arra a néhány fiatalra, akik olyan lavinát indítottak el, ami orosz segítség nélkül romba döntötte volna a Habsburgok uralmát? Ők is kicsiben kezdték, közösen… Közösség. Ezt érzem március 15-ben. Petőfiékben. Bem seregében. Ezt érzem, amikor végignézek a széksorokon. Ezért lehetek büszke 1848-ra, a márciusi ifjakra, és talán nem szerénytelen a párhuzam – a városomra is. Kérem, legyenek büszkék Önök is!”
Az időjárás döntött
A nagy elismerést arató beszéd után Wittmann Elekné Juhász Gyula versét szavalta el kiválóan. Bár erre már a Szabadság Emlékoszlopnál tartott koszorúzáson került volna sor, a már ekkor szélsőségesre forduló időjárás miatt itt hangzott el. Azonban a rendőrség az ünnepség közben felhívta a rendezők figyelmét arra, hogy felelőtlen dolog lenne ilyenkor megindítani a tervezett felvonulást és koszorúzást, mert nem tudják garantálni a vonulók biztonságát. A szervezetek koszorúit egy későbbi időpontban fogják elhelyezni a kopjafánál.
Talpra magyar…
1848. március 14.: A bécsi forradalom hírére a főrendek elfogadták a monarchia népeinek alkotmányt követelő felirati javaslatot, és elhatározták, hogy Bécsben országgyűlési delegáció fogja azt átadni a királynak. Jánossomorján ezen a napon ünnepeltünk, ami sok pro- és kontra érvet váltott ki a lakosoktól a városi képviselőkig – még a testületi ülésen is nehezményezték ezt a már nem egyszer előforduló helyi gyakorlatot. Valóban, ezzel nem nyílik lehetőség a munkában lévők többszáz embernek, hogy ünnepelhessen, viszont az összefüggő hosszú hétvége sokaknak jól esik. Lőrincz György szervező, a művelődési ház igazgatója elmondta, azért tették 14-ére a 15-i ünnepséget, mert azt gondolták, a hosszú hétvégére sokan elmennek a városból, persze, akkor még nem tudtuk, milyen időjárás lesz. – „Sokan külföldön dolgoznak, ahol se a péntek, se a szombat nem szabad, így azt gondoltuk, ez mindenkinek megfelel. Ez egyébként nem egyedi a választás, sok helyen tartanak a hosszú hétvégét megelőzően ünnepséget. Természetesen amennyiben úgy dönt a város, hogy ragaszkodik az ünnepnaphoz, akkor mi változtatunk. A létszámra azonban, különösen az időjárási körülményeket tekintve, nem lehet panaszunk.” Az igazgató hozzátette, 72 megyei település március 15-i programjának csaknem 70 százalékát tartották 14-én.
Nagyfödémesi barátokkal
Külön öröm számunkra, hogy testvértelepülésünkről, Nagyfödémesről (a zord időjárási és közlekedési körülmények ellenére!) is érkezett egy baráti delegáció, hogy velünk közösen ünnepelje meg az egyik legszebb magyar nemzeti évfordulót. A város kapcsolatában is hasznos lehet a találkozó, hiszen a fellépő ifjúsági klub és a nagyfödémesi csapat már közös programokat is tervezett.
Hauptmann Tamás
Prátser Krisztián beszédet is olvashatja:
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Amikor gyerek voltam, még nem nagyon értettem március 15-ét. Fiatal és zsenge elmém úgy kódolta ezt az időszakot, hogy ezidőtájt van a névnapom, vagyis ajándékokat fogok kapni. Később megdöbbentett, hogy a névnapom egybe esik a bécsi forradalom napjával. Azt hiszem ekkor kerültem igazán kapcsolatba a „forradalom” szóval. Persze ismertem Petőfi, Vasvári, Jókai nevét. Kívülről fújtam a 12 pontot, de ezek elsősorban, megtanulnivaló ismerethalmazként ostromolták a szürkeállományomat. Azóta átkerültem az iskolában az asztal túloldalára. Többet tudok annál, mint amit annak idején iskolásként megtanultam, mégis egyre több dolog van, amit nem értek…
A fővárosban békemeneteket tartanak különböző, polgári, vagy hazafiasnak nevezett politikai, vagy szimpatizáns csoportok. Békemenet. Háború van? Kitől akarják megvédeni az országot? Egymástól? Tüntetnek és ellentüntetnek. Elfoglalnak, elkergetnek, távolról mocskolódnak, dobálóznak. Szavakkal és kövekkel. Nem tudok és nem is akarok állást foglalni a kérdésben. A tömeg színe nem piros vagy narancssárga – inkább olyan piszkosfehér, vagy szürke. Mint a birkáké.
Nincs már közös ünneplése egy forradalomnak – a politikai csoportok máshol tartják megemlékezéseiket, bár lehet, hogy a kampány szó helytállóbb. A piros betűs ünnepeken felosztják egymás közt a fővárost. Senki nem megy a másik területére, hacsak nem pont a provokáció, a balhé a cél. Mindez megerősített rendőri jelenlét mellett zajlik, a tévében is követhető, élő, egyenes adásban. Nem újkeletű dolog ez, az Egyesült Államokban régóta működik – ott bandaháborúnak hívják. Így ünnepli a főváros, több mint másfél évszázad után a forradalom örökségét, és a márciusi ifjakat.
Mit szólnának ehhez Petőfiék?
Kossuth annak idején Széchenyit a legnagyobb magyar nevezte. Politikai ellenfelet látott benne, nem ellenséget. Közös célok vezérelték őket, nem önös érdekek. A tenniakarás jellemezte őket, nem a pozícióharc. Képesek voltak egymással vitázni, érvelni, a másik meggyőzésére törekedtek. Napjainkban már kommunikáció sem nagyon van a politikában. Bejelentenek, tiltakoznak, kikérik maguknak. Nincs párbeszéd.
165 éve a forradalom vérontás nélkül ment végbe, így az angol példához hasonlóan kiérdemli a „dicsőséges” jelzőt. Ma már meccsre sem megyünk ki, mert balhé van. Ott nem piros és narancssárga, hanem zöld és lila. A lényeg ugyanaz. Pedig lehetne asszociálni a Sport szeletre meg a Milka csokira is. Bár mostanság ebben is sokan megtalálnák a magyar, nemzeti és a gonosz alattomos külföldi közti ellentétet. Ezért jó a gyerekeknek. Nekik tökmindegy – csoki-csoki.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy csak a mi forradalmunkból lett szabadsárharc, mégpedig azért, mert képesek voltunk az összefogásra.
Közösen vívtuk a harcot, egy népként, egy nemzetként. Ez az üzenete március 15-nek Ez adhat erőt a mindennapokban. Mert, hiszik, vagy nem, a hétköznapok ellenünk dolgoznak.
A szappanoperák, reklámok és valóságshow-k megmutatják, mi a trendi, mi a tré, mi a gagyi… A gyerekek egymást győzködik az iskolában, hogy amit a tévében látnak, az igaz – és többnyire sajnos meg is győzik egymást….Mindennapjainkból eltűnik a haza, a nemzet, az önbecsülés, a büszkeség. Programoznak és irányítanak bennünket: mit nézzünk, mit vegyünk, mit együnk… A piros-fehér-zöldből egy nagy szürke olvasztótégely felé tartunk, ahol minden és mindenki egyforma…
Pedig, mi mindig különlegesek voltunk… nem hasonlítunk egyetlen más néphez sem…
Nyelvünk és származásunk a modern világ egyik titka – még megfejtésre vár.
Nehéz megtalálni az arany középutat – mennyire alkalmazkodjunk másokhoz, mennyire járjuk saját utunkat…
Petőfiék megtalálták – mert a forradalmi hevület mellett képesek voltak együtt gondolkodni, összefogni… Ez ma, nagyban nem nagyon működik…. Felnőtt vagyok és nem értem… Tanár vagyok, és nem értem….
De nem vagyok pesszimista. Örömöt és büszkeséget érzek. Büszke vagyok Jánossomorjára, erre a három faluból összeállt városra, ahol az emberek együtt élnek, és közösen igyekeznek formálni a jövőjüket. Ahol már rég nem számít, jánosi vagy, vagy somorjai, vagy péteri. Ahol együtt tudunk ünnepelni nőnapon, város napokon, vagy bármely nemzeti ünnepen.
Büszke vagyok a jánossomorjaiakra, akik szervezik a közéleti programokat, vagy épp részt vesznek rajtuk. Megállnak beszélgetni egymással, nem fordulnak el, nem temetkeznek az újságba a metrón, nem bámulnak tompán maguk elé, fülükön az mp3-4-5-6-tal. Élnek!
10 éve élek itt, és szerencsésnek érzem magam. Munkám és barátaim miatt a város lakosságának jelentős részét személyesen ismerem. Meggyőződésem, hogy Jánossomorja példát mutat ebben a rohanó, szürkülő, gyakran ellenséges világban. Lehet, hogy tényleg ez a jövő. Alulról építkezni, kicsiben kezdeni. Hátha egyszer a jó példa lesz ragadós.
Emlékeznek 1848 március 15-re? Arra a néhány fiatalra, akik olyan lavinát indítottak el, ami orosz segítség nélkül romba döntötte volna a Habsburgok uralmát? Ők is kicsiben kezdték, közösen…
Közösség. Ezt érzem március 15-ben. Petőfiékben. Bem seregében. Ezt érzem amikor végignézek a széksorokon. Ezért lehetek büszke 1848-ra, a márciusi ifjakra, és talán nem szerénytelen a párhuzam – a városomra is. Kérem, legyenek büszkék Önök is! –
Köszönöm, hogy meghallgattak!
