A katolikus egyházközség nyitotta a báli szezont Jánossomorján. Bár a farsang leginkább gazdag néphagyományokra épül, a helyi egyházközösségnek is fontos a böjt előtti vidám összejövetel. A bálozók jó hangulattal és vacsorával ünnepeltek.

„A közösség mindig jót tesz nekünk, az barátságunk alapja.”- ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az idei katolikus bált Kótai László plébános. A bál első tánclépéseit a Tititá Néptáncegyüttes tette meg, akik szigetközi polgári táncokat jártak. Műsoruk végén a résztvevőkkel együtt táncoltak a mindenki számára ismerős dallamokra. A vacsora előtt helyi szalontáncosok is szórakoztatták az összegyűlteket, az El Paso táncosai keringőt, csacsacsát és dzsájvot jártak.

Fizetve egy pohár tejjel

Az atya egy rövid ám annál szemléletesebb történettel próbálta meg jellemezni, hogy mi is a célja a katolikus bálnak. Egy utcai árus kisfiú már nagyon éhes volt, be is kopogott egy ház ajtaján, ám szégyellt ételt kérni, ezért csak egy pohár vizet kért az ajtót nyitó kislánytól. A lány látta rajta az éhséget, és egy pohár tejet hozott neki. Jópár év múlva a fiú orvos lett, egy távoli városban. Egy napon kollégáival egy beteg nőről konzultált, amikor meglátta, hogy a lány abból a városból jött, ahol ő sok-sok éve segítséget kapott. Felkereste a beteget, és a rajta segítő lányt ismerte fel a kórházi ágyon. Mindent megtett a gyógyulásáért, és sikerült is meggyógyítania, majd a kórházi számla aljára ráírta, „fizetve, egy pohár tejjel”.

A történet a kölcsönös segítésről és az önzetlenségről szólt. Segítségből pedig a bálon sem volt hiány, az idei évben a belépőből és a tombolából befolyt összeget a hittanos gyerekeknek ajánlotta fel a katolikus közösség. Reményeik szerint ebből az összegből a tankönyvek megvásárlásán kívül olyan kirándulásokat is tudnak szervezni, amik maradandó emlékek lesznek a gyerekeknek. Többek között Esztergomba és Pannonhalmára látogatnának el. A bálozók között akadtak olyanok is, akik nem tudnak minden héten részt venni a szentmisén, mégis fontosnak tartják azt, hogy ilyenkor eljöjjenek és segítsenek a gyerekeknek.

A bál jó lehetőség arra is, hogy a régi ismerősök közösen töltsenek el egy kellemes hangulatú estét. „Nálunk hagyomány évek óta, hogy eljövünk a katolikus bálba egy megszokott társasággal. Itt olyanokat is látunk, akikkel nem találkozunk év közben és egy kicsit beszélgethetünk velük.”- mondta el Neubergerné Berta Barbara.

Az idei évben közel százan vettek részt a hajnalig tartó bálon.

 

 

Kajtár Éva

-hirdetés- -hirdetés-