Tempósan kezdődött és feszített munkával épül a nagytérségi hulladékválogató városunk határában. A vizes talaj nehezíti a munkát, de a két csarnokot fel kell építeni nyárra. A tervek szerint júliustól már otthonainkban is fajtánként szétválogathatjuk a szemet; nyolc hulladékgyűjtő sziget és egy hulladékudvar gondoskodik arról, hogy minden hulladékot külön gyűjthessünk a környezetvédelem és az újrahasznosítás érdekében.

 

 

Csizmaszár fölé érő sár, tengerként hullámzó pocsolyák, amerre a szem ellát. Az új válogató-telep a hulladékdepónia mellett épül, az egykori Szőke-tó helyén. Az alacsonyan fekvő terület a régi időkben is gyakran megtelt vízzel, így most is nehezíti a munkákat a felgyűlt csapadékvíz. Stábunkért is az itt dolgozók jöttek ki autóval a kapuig… A téli időjárás ellenére feszített a tempó, hiszen nyárra el kell készülniük, magyarázzák a dolgozók Balsay Sándor jánossomorjai településfejlesztési tanácsnoknak, aki városunkat is képviseli a projektben, és velünk érkezett ide, hogy megtekintse, hogy halad az építkezés.

 

Az egyik csarnok már áll. Itt válogatják majd szét a háztartásoknál júliustól már egy külön kukába összegyűjtött műanyag, papír és fémhulladékot, és itt készítik elő az újrahasznosításra. A mellette hamarosan talpra álló másik csarnokban pedig a vegyes háztartási hulladékot aprítják és dolgozzák fel. Egy komposztáló teret is kialakítanak itt, a regionális hulladékkezelőnél.

A 71 település alkotta Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás vezetői múlt csütörtökön tájékoztatták a helyieket a 3,5 milliárd forintos projektjéről a művelődési házban. Júniusig minden a régiben marad, onnantól indul el a házhoz menő szelektív gyűjtés, amit továbbra is a Rekultív Kft. végez majd, amely 15 évre elnyerte a feladatot, mondta a társulás elnöke, dr. Árvay István.

Hancz Attila (balra) és Árvay István (középen) a fórumon

 

 

Biztos szelektálás

Megmarad a fekete kuka is a vegyes hulladéknak, ám aki kér, az egy kék színű kukát is kap, amibe a fém-, műanyag- és papírhulladékot gyűjtheti. Ezt havonta egyszer szállítják el. A szelektív gyűjtés nem kötelező, csupán kérhető lesz, vagyis mindenki eldöntheti, hogy külön válogatná-e otthon azt a három szemétfajtát, vagy sem. Bármelyiket válasszák is, a szemétdíj ugyanaz lesz mindenkinek.

A vezetők kísérleti jellegű indulásról beszéltek. „A szelektív gyűjtésbe való bekapcsolódás az egyfős háztartások kivételével Jánossomorján mindenkinek adott lesz. Ezért a szolgáltatásért plusz díjat nem kell fizetni. Én úgy gondolom, hogy Jánossomorján családi házas övezetben, ahol már egyébként is van egy kuka, ott elfér még egy. Ez kényelmes módja a szelektív hulladékgyűjtésnek, és a lakosság is látni fogja a különbséget a régi és az új rendszer között. – mondta el a JTV-nek Hancz Attila a Rekultív Kft. vezetője, a fórum egyik résztvevője.

A társulás közel 45 ezer háztartásról gondoskodik, ehhez képest nagyjából 25 ezer szelektív kukával várják majd a startot. Attól is tartanak, hogy ez bőven sok lesz, nem csatlakoznak sokan a válogatott gyűjtéshez, ám bíznak abban, hogy a hajlandóság javul idővel. Balsay Sándor, aki Jánossomorja képviselője a tanácsban, bízik a lakosok hozzáállásában. Ezt a fórumon is elmondta. – „A települések hozzájárulása jó, amit inkább mindenki sejt előre, hogy a lakosságnak lesz egy kisebb része, amelyik csak azért sem nem fog ebbe besegíteni, ezt a többségnek kell majd kicsikarni.” A fórumon lakossági kérdésre elmondták, a társulás a bevételeiből tud fejleszteni, tehát, ha a későbbiekben kevés lesz a kuka, vagy a gyűjtősziget, akkor ebből bővíthet. Kiemelték, a fejleszthetőség egyébként a fő finanszírozást biztosító Unió elvárása is.

A válogatva gyűjtött hulladékunkat havi, a hagyományosan gyűjtöttet pedig továbbra is heti rendszerességgel szállítják majd el. Ezenkívül a házi zöldhulladékot is külön tárolhatjuk, amihez komposztálóedényeket igényelhetünk.

A nyolc hulladékgyűjtő szigeten négy hulladékfajtát dobhatunk majd a kukákba: papírt, fémet, műanyagot és üveghulladékot. A hulladékudvarra pedig tizenhárom, speciálisabb szemétfajtát szállíthatunk, többek között építési törmeléket és veszélyes hulladékot is, például használt elemeket, permetszeres flakonokat. Ezek között lesznek ingyenes, illetve költségekkel elhelyezhető tételek is. Az udvarok meghatározott heti nyitva tartás szerint várják a lakosokat, lesz, amikor délelőtt, lesz, amikor délután és hétvégén is.

A városi lomtalanítás és a zöldhulladék-gyűjtés is a társulás, vagyis a Rekultív feladata lesz, hogy hol mennyit adnak ingyen és mennyit az adott település támogatásával, később tisztázódhat.

 

Bizonytalan díjak

A Társulás szerint a projekt fenntarthatósága érdekében a 71 településen átlagosan 8 %-os hulladékszállítási díjemelésre lenne szükség. A 2013. január elsejével hatályba lépő új hulladékgazdálkodási törvény a növekedés összegét azonban 4,2 %-ban maximalizálja – mint arról már beszámoltunk korábban. A további díjemelés a Magyar Energia Hivatal támogatásától függ, ez az eljárás viszont akár fél évet is igénybe vehet. Így a Társulás a jövőbeni díjakat illetően is bizonytalan még. Annyi biztos, hogy a 71 tagtelepülésen egyforma díjakat állapítanak meg, így most egyelőre még egy liter hulladék elszállításáért közel 4 Ft-ot kell majd fizetnünk.

Újabb bizonytalansági tényező az is, hogy 2013 júliusától csak állami vagy önkormányzati többségi tulajdonú cég végezheti a hulladékgyűjtési közszolgáltatást. A Rekultív Kft. jelentős része azonban még külföldi magántulajdonban van.

 

Petz Brigitta – Hauptmann Tamás

 

-hirdetés- -hirdetés-