„A mínusz 40 Celsius fok velőig hat, megbénítja az agyat. Az emberek alig vánszorognak, csak az életösztön tartja mozgásban a lábukat, de fegyvert már alig látni a kezekben, nem bírják…” Mára több mint negyven, a Donnál elesett helyi katonáról tudunk Jánossomorján. Rájuk és minden honvédre emlékeztünk az urivi áttörés 70. évfordulóján.
1943. január 12-én a szovjet csapatok az urivi hídfőnél áttörték a hiányosan felszerelt második magyar hadsereg védelmét. A magyar katonák ellenálltak, de a bekerítés elől ezután gyalog indultak útnak, mínusz 40 fokban, téli ruházat és élelem nélkül. Visszaemlékezések, katonadalok és a doni hadseregről készült fotósorozat idézte fel a hetven éve történt katasztrófa eseményeit szombaton este a Kozma Galériában.
„Csillagos ég, merre van a magyar hazám?”
A közönség az előadókkal együtt énekelte a dalokat, amelyek között a második világháborúban népszerű slágerek, a katonák által szívesen énekelt, első világháborús katonadalok, és az azóta keletkezett, a témához kapcsolódó művek is szerepeltek. A Búzavirág Népdalkör BoRóKa triója, a Tititá Néptánccsoport táncosai, a RizikóFaktor, Veres Dávid szerepelt a Hauptmann Tamás által összeállított műsorban, aki elmondta, mindenki első szóra, sok ötlettel, teljes szívvel segített a műsor létrehozásában. A kivetítőn a nézők archív fotókat láthattak a sereg kivonulásától a tragikus visszavonulásig. A műsor végén Kótai László atya is emlékezett a szörnyűségekre és egy doni fohászt is felolvasott. A nézők elvihettek egy névlistát is, amin a helyi, Donnál elesett katonák névsora szerepelt. A névsort a téma kutatója, Veres Dávid állította össze.
A doni katasztrófára évek óta emlékeznek Jánossomorján, Jánó Zoltánné a helyi Társaskör tagjának szervezésében. Az ünnepségre mindig máshol kerül sor, gyújtottak már gyertyákat a pusztasomorjai és a szentjánosi templomban, a Klafszky-iskolában és a művelődési házban is. Idén a múzeumba tervezték az estet a szervezők, de helyhiány miatt a Kozma Galéria tett meg mindent a műsor tökéletességéért.
„Ott ahol él anyám, ott van az én hazám”
A tiszteletadás a Hármashalom emlékműnél folytatódott, ahol Wittmann Elekné és Erdős Anna segítségével versekkel emlékeztek a magyar történelem sötét napjaira. Ezután László atya vezetésével közös imával és emlékező mécsesekkel zárult a magyar történelem e gyásznapja.
„Ott ragyognak fent a csillagok” – a történelem
A 2. magyar hadsereget 1942. júniusig szállították ki a keleti frontra, német követelésre, a német Déli Hadseregcsoport alárendeltségében. A német hadvezetés tisztában volt a Magyar Királyi Honvédség gyenge felszereltségével, de mindenki gyors német győzelemre számított.
A doni hídfők környékén több nagyobb csata is lezajlott, szeptember 15-ig több mint 20 ezer magyar katona vesztette ebben életét. Szeptemberben a hadsereg legyengülve, megfogyatkozva rendezkedett be védelemre. A nem egészen 90 ezer fős harcoló létszámnak nagyjából 200 ezer méternyi frontot kellett védenie.
„Kértem az ezredtől rádión, tüzérségi tűztámogatást. Az ezredsegédtiszt közölte, hogy sajnos a tüzérség lőszere lemaradt, így nem tud adni támogatást, vessük be hős szíveinket. Erre felkeltem, belerúgtam a rádióba és otthagytam káromkodva. Aztán elkezdődtek az utcai harcok és folytatódtak egész estig. Az orosz harckocsik szaladgáltak föl és alá, körülbelül hatszor kaptunk aznap harckocsi támadást.” – egy honvédtiszt emlékezése
„A hadnagy úr is átlép rajtam”
1943. január 12-én, kedden reggel háromnegyed tízkor szólaltak meg az ellenséges ágyúk. A vonalat több kisebb csoportra szakították az oroszok, de a magyarok kitartottak, sőt, több ellentámadást is indítottak, ám 14-ére, a bekerítés elől megkezdték a visszavonulást.
„Lászay János ezredes és Hárs László százados jelentése: 1943 január 12., 10 óra 55 perc.: …hatalmas tömegben támad az orosz. Karonfogva jönnek. Saját tüzérség és gyalogság az állást lövi. Az ellenség vesztesége hatalmas, de újabb hullám tör előre sok harckocsival. … 9 óra 40 perc: Erőm lassan elfogy. Erősítés és repülőtámogatás nélkül nem tudom tartani az állást, mert lassan nincs kivel. … 12 óra 30 perc: Egy vonalnyi állásomat göngyölítik. Erőm kevés, veszteségem nagy. Parancsot kérek. Körülbelül 300 fő foglyot ejtettem. Bekísérésre erőm nincs – agyonlövettem.”
Nem látlak én téged többé, több sohasem…
A havas, nyílt terepen a kiépített állások hiánya miatt az első vonalból kiszorított honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani. Nem sokkal később a közeli német hadsereg vonala is átszakadt. Nagy áldozatokat követelt az is, hogy a németek saját visszavonulásuk fedezésére alkalmazták a gyengén felszerelt magyarokat, akiknek néha -40 fokban, gyalog kellett visszavonulniuk az üldözők elől.
„Megbotlok a halottakban vagy a jajgató sebesültekben. Egyik-másik arra kér, hogy lőjem le. Egyiknek a lába egészen le volt metszve, akna vágta le és az egyik kézfeje is hiányzott. Ezzel a fiúval aztán találkoztam decemberben, karácsony előtt, azt hiszem. … Emlékszel rá, hogy mire kértél? … Azt mondja, meg is veri az Isten, hogy nem tette meg. … Mikor onnan megnyomtak bennünket, akkor ezeket kitették a hóba, megfagytak. Ez volt az ő sorsa is.” – egy honvéd emlékezése
A hadsereg maradékát 100 kilométerre nyugatra próbálták összeszedni. A zöm február elején érkezett meg, de még márciusban is jöttek katonák. Voltak, akik majdnem 300 kilométert gyalogoltak. A doni ütközetekben a 204 ezer katonából majdnem 24 ezer esett szovjet fogságba, 28 ezer betegen, sebesülten beérkező katonát katonavonatok szállították haza. 42000-re tehető a megfagyottak és az elesettek száma. A túlélők háromnegyedét a kisegítő és az ellátó alakulatok tették ki.
A hadsereg teljes vesztesége, nagyjából egy éves keleti hadszíntéri tevékenység során közel 60-70 ezer fő, ez magában foglalja a 15 ezer főnyi munkaszolgálatos áldozatot is.
„Kígyózik a hosszú sor. Néhány szekér, rajtuk sebesültek, fagyott katonák, néhány géppisztoly, golyószóró, egy géppuska. Az emberek alig vánszorognak, csak az életösztön tartja mozgásban a lábukat. De fegyvert már alig látni a kezükben, nem bírják. Túl nagy a teher, a mínusz 40 Celsius fok velőkig hat, megbénítja az agyat. Az egyik hadnagy egy árva lóra ül és énekelni kezd.” – egy honvéd emlékezése
Mondjátok mért van így?
A miskolci 19. könnyűhadosztály 43. gyalogezredében kapott helyet a 16/III. (Magyaróvár) zászlóalj, amiben számos helyi katona is szolgált. De a három településről bevonultatott német és magyar származású katonák nem kizárólag itt harcoltak. A kitelepített rokonok, leszármazottak ma nagyrészt Németországban gyászolják 70 éve elesett szeretteiket, de ma Jánossomorján rengeteg olyan katonákra is emlékezünk, akik nem innen vonultattak be, hozzátartozóik a háború után kerültek a településre. A három település, illetve a hozzájuk tartozó majorságok a második világháború után több mint 430 hősi halottat tartottak számon, akik közül majdnem negyvenen a Don-környékén vesztették életüket. Ennél minden bizonnyal többeket gyászoltak, de az elesettek, eltűntek, hadifogságba esettek pontos számát valószínűleg sosem fogjuk megtudni.
Kajtát Éva
[A visszaemlékezések, a fotók és a történelmi háttér a műsor anyagából származik]
