Az olvasás nagyon fontos, főként a fejlődő gyerekek számára. Erről mesélt a városi könyvtárban Nógrádi Gergely író, aki az intézmény meghívására beszélgetett a jánossomorjai negyedikesekkel. Nógrádi Gergely sokoldalú budapesti művész: operaénekes, kántor, felnőtt- és gyermekkönyvek írója, aki édesapja, Nógrádi Gábor neves gyermekkönyv-szerző nyomdokaira lépett. Bár több sikeres riportkönyv társszerzője, inkább felnőtteknek szóló irodalom alkotója, mégis nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy a kisebbekhez is szóljon. Ezért, mint kiemelte, Nyau! című könyvében például – amelyben egy titokzatos, afrikai kislány csöppen bele egy fehér család életébe – arra is megtanítja az olvasót, hogy azért, mert valaki más, még lehet jó fej.

 

 

A mai gyerekek nagyon keveset olvasnak, pedig semmi más nem fejleszti annyira a képzeletet. Az olvasásnál magunk találjuk ki, hogy milyen kutyáról van szó például az író Vau! című kötetében, ám egy filmnél megtenné helyettünk azt a rendező. E könyvet egyébként az évtized legjobb 50 gyerekkönyve közé választották, és egy időnként kutyává változó kisfiú történetét meséli el – a szeretet fontosságáról.

A diákok megtanulhatták az előadáson: a könyvek máshoz nem hasonlítható élményt, tudást és persze vidámságot kínálnak. Ha sokat olvasunk, akkor írni is ügyesebben tudunk majd, akár naplót, akár levelet. Ezekre az igazságokra vidám kérdésekkel ébresztette rá az író a negyedikeseket, akik jól vizsgáztak.

 

 

 

– „Ritkán tudok ennyire jó gárdával együtt dolgozni, akik élnek, aktívak, kérdeznek és partnerek a játékban. Ehhez nem elég az, hogy az előadó értse a dolgát, a gyerekeknek is fantasztikus befogadóképességgel kell rendelkezniük. Azt gondolom, látva ezt a társaságot, hogy Jánossomorjának nincs mit félnie a jövőjét illetően.” – mondta a JTV-nek az író. (A vele készült hosszabb beszélgetést hamarosan Videótárunkban is láthatják.)

 

 

Nógrádi Gergely nemcsak tanácsokat, hanem rengeteg gyermekkönyveket is hozott ajándékba a könyvtár polcaira.

 

 

Hauptmann Tamás

 

-hirdetés- -hirdetés-