A helyi fiatalok szegényes szórakozási lehetőségei csak tovább szűkültek az elmúlt időszakban. Akadnak szórakozóhelyek és önszerveződő civilek is, akik időről időre saját kezükbe veszik a stafétát. Így lépett fel a jánossomorjai éjszakában a magyar DJ-kultúra meghatározó tagja, Slam Jr., aki beszélt nekünk nyitottságról, zenei alázatról és a szabadságról.

Ünnepelhettek az elektronikus zene kedvelői szombaton este a Stoiber Vendéglőben. Az fel- és levezető DJ-knek, a jánossomorjai Pipernek és Nitronak, sikerült megalapozni a hangulatot a szombathelyi születésű és nemzetközi sikerekkel is büszkélkedő Slam Jr. számára. A neves lemezlovas 23 éve dolgozik a pályán, 14 albumot adott ki eddig. Játszott Magyarország összes klubjában és szinte minden neves külföldi DJ-vel is. Fellépett többet között a Berlini Love Parade-n. Jánossomorja is elnyerte a szombathelyi születésű zenész tetszését, elismerően szólt a technikáról, a felkészültségről és a hangulatról is.

A közönség természetesen most sem volt hálátlan. Többen közülük már annak is örültek, hogy újra van hol szórakozni szombat este. Az elektronikus zene mára a popzene egyik meghatározó irányzatává nőtte ki magát, városunkban is rengeteg követője van. A szervezők terveznek még hasonló bulikat, mert fontosnak érzik, hogy a helyi fiatalság itthon, a városban találjon szórakozási lehetőségeket.

 

 

Beszélgetőtárs: Slam Jr.

 

Slam Jr. a fellépés előtt beszélt Kajtár Éva kolléganőnknek szakmáról, alázatról és a jánossomorjai társaságról. Elmondta, egy kényszerű váltás hagyta abba 12 év után csellista karrierjét. – „Az élet úgy hozta, hogy ezt nem igazán tudtam folytatni, de most már nem bánom, mert sokkal nagyobb szabadságom van ezen a területen. A komolyzenében be vagy szorítva egy kottába, a szabadságot, egyedi stílust igazán csak nagy szólistakén engedheted meg magadnak. Erre már akkor is vágytam, de egy fülműtét és több más ok miatt is váltanom kellett. De tényleg nem bántam meg, hiszen mára egy nívós zenei lépcsőnek, mondhatom, a tetejére értem.”

A 23 éve lemezlovasként működő előadó a példaképekről sem feledkezik el. – „A gyerekkorom a nyolcvanas évek zenéivel telt; diszkó, stb. Őrületes kazettagyűjteményem volt és megvan a mai napig, amiket később pótoltam bakelitokon is, innen is merítettem. A mai napig példaképeim a nyolcvanas évek nagy lemezlovasai, akiket akkor még csak egyszerűen diszkósnak hívtak, és már akkor is lejártam, hallgattam őket. Ám amikor a DJ, mint szakma, megbecsült lett – mert volt egy korszak, hogy mindent mondtak ránk, csak azt nem, hogy megbecsült emberek vagyunk – akkorra nem voltak közvetlen elődök. Kollégáimmal, Tommyboy-jal, Kühllel, Jutasival saját magunk írtuk ennek a szakmának a szabályait. A meghatározó számomra, hogy Magyarországon egyetlenként, de Európában is kivételesként 14 kiadványt mondhatok magaménak, ez azért nem semmi dolog huszonhárom év alatt. Ez igazol.”

Slam Jr. a helyszínnel is nagyon elégedett volt. – „Nálam a mai buli is ugyanolyan fontos, mint a többi, másrészt valóban zseniális a technika, a szervezők is nagyon jó fejek. Ügyesek a helyi DJ-k is, hallgatom, hogy mit játszanak, és tetszik ez az alázat. Én nagyon sok sztárral játszottam együtt Sashától Paul van Dyk-ig – egyedül Danny Tennaglia nem volt hajlandó Európába repülni – és ha előttük játszom, akkor olyat játszom, amiből ők tudnak építkezni, és most ezt kapom itt Jánossomorján, ami nagyon jól esik. Csak így tovább nekik, sok sikert kívánok! Tanácsolni pedig annyit tudnék, hogy nagyon kell szeretni a zenét, az egy nálunk sokkal magasabb dolog. Kellő alázattal kell lenni a zene iránt és a közönség felé is. Ez a legfontosabb! Hajrá Jánossomorja!”

 

Saját zenéjéről Slam elmondta, az a legfontosabb, hogy saját magad valósítsd meg! –„Én soha nem tervezek előre, nálam mindig rengeteg zene van, de hogy merre indulok, azt a közönség, a hangulat határozza meg. Természetesen vannak kedvenc darabjaim, amiket használok a fellépések során. Hetente vásárolom meg a nekem tetsző kiadványokat, rengeteget, és hallgatom őket. Ez egy őrületes munka, ami nekem naponta három-négy órát vesz el az életemből, de nem bánom, mert ez a munkám. Ám amikor fellépés van, az már nekem élvezet. A zenében is van fejlődés, folyamatosan. Az emberek azért jönnek ide, és más klubokba, mert nem azt hallják, amit mindennap a rádióban, kiadványokon, én sem azt játszom, és a közönség is ezért jön el. Nekem mindegy, hogy hol játszom, ha nyitottak felém az emberek, akkor én is nyitott vagyok mindenre!”

Kajtár Éva – Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-