Két önkormányzati épület felújítása is a végéhez közeledik. A városi könyvtár külső burkolását hamarosan befejezik, ezzel teljessé válik a renoválás. A 2008-ban megújult épület külső rendbetétele még elmaradt, most ősszel is hosszan dolgoztak rajta a mesterek. Az egykori mozi ugyanis beázott, ezért fel kellett tárni és fokozottan szigetelni a falakat és a lábazatot, ami másfél hónappal meghosszabbította a munkákat. Elől lecserélték a kirakatot is. A tervezett 3,5 millió forint helyett így közel ötmillió forintba került a beruházás. Az önkormányzat szeretné a homlokzatot az 1911-ben épült mozihoz hasonlóvá alakítani – mondta el Dr. Kurunczi Károly polgármester.

Az épület a Közkincs hitelprogram részeként újult meg korábban. Ebben húszmillió forintot vett fel e célra a város, amit évente egymillió forintos részletekben kell kifizetnie. A program előnye, ahogy a kamatokat és a kezelési költséget az állam állja. Ez az egyetlen hitele a városnak, ám a polgármester nem bízik abban, hogy ezt, vagy ennek egy részét átvállalná az állam a most alakuló hitelátvételi program keretében, mert ez a hagyományostól eltérő jellegű, eleve állami segítséggel történő finanszírozás.

 

Szinte teljesen

 

A sportcsarnok és az uszoda felújítása is folytatódott. A nemrég elkészült öltözők és csarnokburkolat megújítása után most a szauna és az uszoda szigetelése következett. Ez nem szerepelt a tervek között, a problémára a testület döntése után született megoldás. Itt a rossz hőelvezetés miatt kívül vizesedtek falak, amit most teljesen újraszigetelnek. A járda szintje alatt is megakadályozzák a csapadék beszivárgását. Bella Zsolt iskolaigazgató hozzátette: – „Az sem mellékes, hogy nagy az uszoda energia-igénye, éves szinten közel 15 millió forint, aminek javát az energia viszi el. Ezzel reméljük a költségeket is sikerül jelentősen mérsékelnünk!” Az uszoda szaunájának rossz hőszigetelését is megoldották.

A sportcsarnok homlokzatát fent borító külső lemezeket újakra cserélik, ezzel is fokozva a szigetelést. A munkálatok a tervek szerint még idén befejeződnek. Az uszoda közel hárommilliós szigetelésével és a csarnok lemezeinek másfél millió forintos cseréjével eddig két év alatt összesen hatvan milliót költött a felújításra a város.

Bella Zsolt elmondta, ha a csarnok és öltözők beázása megszűnik, gyakorlatilag kívül és belül is megújul a sportcentrum. Ennek legfontosabb eleme a talajcsere volt, de a többi sem elhanyagolható. A minél komfortosabb körülmények megteremtése szerinte az iskola-összevonás felé is jelentős lépés.

 
Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-