Tíz év után újra NonStop Jánossomorján: Jövő héten péntektől szombat estig a kultikus vetélkedőtől lesz hangos a művelődési ház. A hat csapat már hetekkel ezelőtt elkezdte a felkészülést a versenyre.

– “Kell valami ebbe a városba, ami megmozgatja a fiatalokat. Ez volt az alapgondolata annak a kezdeményezésnek, hogy tíz év után újra NonStopoljunk Jánossomorján.” – mondta el az egyik szervező, Csizmazia Gergely. Hetek óta a csapatokat népszerűsítő plakátok borítják a város buszmegállóit, utcáit, forgalmasabb tereit. A Rózsaszín párduc, a Rockonok és a Bukott angyalok is beköltöztek Jánossomorjára. De szurkolhatunk például a Másik Csapatnak, a Gengsztereknek, vagy a Fásy Zsülike Fan Clubnak is az idei 24 órás vetélkedőn jövő hét végén.

A szervezők elmondták, hogy nagy az érdeklődés a vetélkedő iránt, a csapatok is nagyon lelkesek. Remélik, hogy minden korosztályt megmozgat a rendezvény és az utána következő nosztalgia diszkó DJ Blohinnal.

A vicces és kreativitást igénylő feladatok titkosak, de már az előzetes feladatok között is sok készülni valójuk is volt a csapatoknak. Ilyen volt például a dalfeldolgozás és a filmkészítés „Egy napom Jánossomorján” címmel. A nézők számára is látványos versenyre készülnek a rendezők, akiket Csizmazia Gergely és Sebes Krisztina vezérel. A versenyt a Lola Étterem szponzorálja.

Nagy Katalin, aki mind az öt eddigi NonStopon részt vett valamilyen formában, stábunknak elmondta: -„Én a legelső három-négy NonStopot még olyan fiatal fejjel bulinak fogtam fel, de szerintem nem lesz ez másképp most sem,  remélhetőleg sokat nevetünk majd és a végén közösség kovácsolódik a társaságokból.”

A nyolcfős csapatoknak a helyszínen még több mint hetven feladatban kell bizonyítaniuk. Tíz évvel ezelőtt mezőgazdasági gépekkel vonultak fel a csapatok a verseny végén, a Jánossomorja Parádén. Idén újra lesz hasonló menetelés, igaz most a riói karnevál hangulatát idézik meg a játékosok.

PB

-hirdetés- -hirdetés-