Életének 92. évében elhunyt Karsai Ferenc, városunk díszpolgára. Feri bácsi Pusztasomorján született 1920-ban, majd itt is járt iskolába. 21-évesen lépett be a helyi önkéntes tűzoltókhoz, és egy év múlva, 1942-től egészen 1991-ig vezette is a szervezetet. A közel ötven év alatt irányításával számos versenyt nyertek meg a tűzoltók.

Feri bácsi a termelőszövetkezet munkájában is kiemelkedő eredményeket ért el. 1959. január 30-tól termelőszövetkezeti tag, ahol 1980-as nyugdíjazásáig fogatos, tehenész, mezőőr és pincemester munkakörökben közmegelégedésre dolgozott. Szövetkezetben végzett példás munkájáért háromszor kapta meg a kiváló szövetkezeti munkáért kitüntető címet és egy alkalommal a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa is elismerésben részesítette.

Példás családapaként 38 éven keresztül a somorjai egyházközség templomatyája és hitéletének meghatározó személyisége volt. 1990-től a helyi nyugdíjas klub alapító és vezetőségi tagja. Fiatal korában a helyi amatőr színjátszó csoport tagjaként több mint 20 színdarabban játszott különböző szerepekben nagy sikerrel.

Feri bácsi 2007-ben vehette át a díszpolgári kitüntetést. Élete végéig a pusztasomorjai katolikus közösség példamutató tagja maradt.

Temetése október 2-án, 17 órakor lesz a pusztasomorjai temetőben. Emlékét Jánossomorja Város Önkormányzata is büszkén őrzi, és fájó szívvel búcsúzik díszpolgárától.

 

 

HT

-hirdetés- -hirdetés-