Apró lépések a barátság útján – sok kilométeren át. Ismét megrendezték a Barátok a síneken kirándulást, ami az andaui és jánossomorjai polgárok kapcsolatainak erősítését szolgálja. A túra idén Sopront célozta meg, ahol vidám, baráti körben igazi kulturális élményt kaptak a résztvevők.

Több mint húszan várakoztak közösen a jánossomorjai vasútállomáson vasárnap reggel. Nemcsak régi ismerősök, újak is akadtak, de hamar barátivá vált a hangulat, hiszen mindenki ismerkedni és közös élményeket szerezni jött ide. Az andaui és jánossomorjai lakosokból álló csapat Sopront vette célba. A vonaton már hamar elindultak a süteményes dobozok és a flaskák, hogy a kapcsolatteremtést ezen a fronton kezdjék a résztvevők. Sopronban elsőként a Szent Orsolya Iskola patinás lépcsőit járhatták be. A történelmi kövek többek között azért is jelentősek, mert itt tanulhattak először német helyett magyar nyelven a Dunántúlon. De nevezetesek az iskola pincéjében feltárt római kori fürdő és az Árpád-kori várfal maradványai is. A jánossomorjai helytörténet megszállottjai is örülhettek, a pincében ugyanis iskolánk történelemtanára, Herman Antal köszönt rájuk, persze csak az egykori igazgató tablófényképének formájában, amit jó szívvel őriznek itt az utódok.

Az 1400-as években épült Szent György-templomot is megtekintette a csoport, majd a középkori, barokk hangulatú, szűk utcájú belvárost bejárva a 9. Nádasdy huszárezred múzeumában hallhatták például a nevezetes limanovai csata hősi ezredének történetét.

A hűs italokkal leöblített belvárosi por után vonattal indultak haza a barátok, kedélyes beszélgetések és persze a maradék jó falatok, kortyok felszámolása közepette. A kora este Jánossomorjára érkező társaság már biztos volt abban, hogy hasznos és hosszú távon is működőképes a kezdeményezés.

A Barátok a síneken tavaly tavasszal tartotta első túráját, akkor Szombathelyre kirándultak. Az egyik szervező, Ottó Gruber elmondta, azért hozták létre ezt a sorozatot, hogy az andaui és jánossomorjai lakosok közelebb kerüljenek egymáshoz. Úgy érzik, a két település sokkal jobb kapcsolatokat ápolhatna egymással, a lakosság szorosabban kötődhetne, hiszen a közös múlt még ma is erős szálakkal fűzi egymáshoz az embereket. Számára nagy siker, hogy már második éve ilyen népes társaság kerekedik fel és szórakozik, művelődik együtt. Reméli, hogy egyre bővebb és hasznosabb lesz majd a Barátok a síneken.

 

HT

-hirdetés- -hirdetés-