Jánossomorja rendszerváltás utáni fejlődése sikertörténet és példa a megyében – erre hívták fel a figyelmet a megyei közgyűlés idei, augusztus 20-i ünnepségén Bősárkányban. Dr. Kurunczi Károly polgármester ezért Gróf Széchenyi Ferenc díjat vehetett át. Hangsúlyozta, a város sikere csapatmunka eredménye.

Államalapítónkra emlékeztek a megye vezetői szombaton a bősárkányi templomban, és koszorút, virágokat helyeztek el az ezeréves Magyarország emlékművénél. Térségünk egyházi vezetői ökumenikus misét celebráltak, amiben az országot Máriának ajánló, és a magyarság létét biztosító Szent István példáját idézték a ma embere számára.

A megyei közgyűlés ekkor adta át idei kitüntetéseit mindazoknak, akik saját szakmájuk vagy civil életük terén a megye számára is értéket teremtő munkát végeztek.

Jánossomorja polgármestere, Dr. Kurunczi Károly a térségfejlesztésben végzett munkájáért Gróf Széchenyi Ferenc díjat vehetett át Szakács Imrétől, a közgyűlés elnökétől. A megye ezzel Jánossomorja fejlődését ismerte el, kiemelve, hogy a rendszerváltás óta az ipari, munkáltatói központtá válás, a civil szervezetek megerősítése terén is példa értékű városunk.

A polgármester szerint az ipar számára kedvező körülmények kialakítása és főként folyamatos fenntartása, a csatornahálózat kiépítése, a hulladéklerakó kialakítása és az egészséges ivóvíz ide vezetése jelentik a mérföldköveket a település fejlesztésében. Az elért eredményekre büszke, hangsúlyozva, hogy ezeket csak széthúzás nélküli környezetben lehetett elérni. – „Ezeket a képviselőtestület bölcs gondoskodása segített megvalósítani, soha nem a politikai csatározások, hanem a cél megvalósítása vezérel minket, ezt a címet, rajtam keresztül az előző öt testület tagjai is kapták. A felsorolásnál meglepődtem, hogy mi minden történt Jánossomorján, hirtelen ennyi minden nem is jutott volna eszembe, de valóban, úgy érzem, hogy jól használtuk ki a földrajzi adottságok kínálta lehetőségeket, és a városban, lakosaiban rejlő erőt. Az első és második ciklus elején a munkanélküliség 20-30 százalék között mozgott, amíg ma ott tartunk, hogy aki munkát akar találni Jánossomorján, az talál.”

Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte, a város a belső egyetértés, a politikai és érdekviták mellőzésével tudta elérni mai fejlettségét. – „Jánossomorja a megye egyik legdinamikusabban fejlődő települése, kétségtelen, hogy jó irányba indultak a rendszerváltáskor és sikerült ezt megtartani azóta is. Ebben fontos a polgármester úr személye is, de mások munkája és az egyetértés is segítette a cél elérését. Sok település van, ahol a testület és a vezető nem tudta kordában tartani a különböző érdekeket, és ez sokszor megtorpantotta a fejlődést. Jánossomorján ez nem így működött. Kívánom, hogy ez a jövőben is így folytatódjon, a határmentiség, a földrajzi helyzet előnyeit használják ki, és ha ez meglesz, biztos vagyok benne, hogy szép jövő elé néz minden jánossomorjai.”

Az ünnepségen tíz kitüntetést adtak át, elismerve többek között a megye rendvédelmében, egyházi életében, irodalmában, néprajzi kutatásaiban és egészségügyében végzett évtizedes munkákat.

A megyei önkormányzat indoklása a díjhoz:

“Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése a 51/2012. határozatával GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE TÉRSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT GRÓF SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJAT DR. KURUNCZI KÁROLY úrnak, Jánossomorja város polgármesterének adományozta.

 

Dr. Kurunczi Károly polgármester a település rendszerváltást követő fejlődésének, fejlesztésének meghatározó személyisége. Alpolgármestersége és polgármestersége idejében a településre jelentős ipari üzemeket sikerült letelepíteni, amelyek nagymértékben hozzájárultak a település fejlődéséhez. A ’90-es évek elején tanúsított előrelátása, megalapozta Jánossomorja későbbi fejlődését, amelyet 2004-ben városi címmel ismertek el és egyben ösztönöztek a további munkára. Polgármesterként és bizottsági elnökként több, a település és a kistérség életében is jelentős beruházás, fejlesztés megvalósítását koordinálta. Az általa vezetett Képviselő-testület felismerte, hogy egy település életében milyen fontos szerepet töltenek be a civil szerveződések. Jánossomorján jelenleg közel 40 egyesület, alapítvány, illetve öntevékeny csoport működik Ennek köszönhető a település kulturális, sport és társadalmi életének pezsgése. Munkája meghatározó abban, hogy Jánossomorja város ma gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben egyaránt virágzó és stabil település képét mutatja.”

HT

-hirdetés- -hirdetés-