Bár az alapszakasz és a rájátszás közti nyári időszakban szünetel a baseball bajnokság, a magyar válogatott felkészülési tornái remek szereplési lehetőséget nyújtottak a Rascals fiataljai számára. A jánossomorjai csapat jelenleg tucatnyi játékosa ölthet címeres mezt a különböző korcsoportokban.

 

A lengyelországi Kutno városában szerepelt a magyar baseball válogatott junior alakulata. A felkészülési tornán a Rascalsból Laffer KristófWinter Márk és Czubor Ákos erősítette a nemzeti csapatot, utóbbiak másodszor kaptak meghívást a keretbe. A mieink a résztvevő tizenegy csapatból a nyolcadik helyen végeztek, bár az eredmény ezeken a tornákon mellékes. Laffer Kristóf elmondta, ezeken a mérkőzéseken nehezen várható el összeszokott csapatjáték az alkalmi társaktól, sokkal fontosabb az a mentális fejlődés, amin az egy hét alatt keresztülmennek a játékosok. Czubor Ákos szerint az is lényeges, hogy így személyes kapcsolat alakul ki az egyébként rivális magyar klubcsapatok tagjaival. Winter Márk azt a plusz motivációt emelte ki, amit a címeres mez jelent minden játékos számára a tornán és a hazatérés után is.

Diós István a középiskolás korcsoportban lett válogatott kerettag, immár harmadszor. Ez a keret az olaszországi Novara városában vett részt egy négycsapatos felkészülési tornán. Bár a magyarok csak a negyedik helyen végeztek, István szerint az erősebb fizikai terhelés, a napi két edzés és a sok mérkőzés minden játékosnál komoly fejlődési lehetőséget jelent.
Radványi Tamás Hollandiába kapott meghívót egy nemzetközi felkészülési tornára, ahol egyedül képviselte Magyarországot és a közép-európai régiót. A főiskolásoknak szervezett nyári edzőtáborba 80 játékos érkezett Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Németországból és Belgiumból. A házigazda hollandokkal kiegészülő keretet négy csapatra osztották, ezek az alkalmi formációk mérkőztek egymással a torna folyamán. Bár Tamás fiatalnak számított a többiek között, érett játéka felhívta magára a holland sportsajtó figyelmét is, hiszen egész oldalas cikket közöltek róla egy helyi lapban. Emellett az U21-es válogatott prágai edzőtáborában a szövetségi kapitány közölte vele, számítana rá egy svájci nemzetközi felkészülési tornán is, amit Európa felnőtt korú játékosainak szerveznek.
Fekete Csaba elnök büszkeségének adott hangot a fiatalok sikereit értékelve, és kiemelte, hogy más magyar topcsapatoknak milyen problémát jelent a generációváltás. Szentendrén alaposan meggyengült a keret a fiatalok beépülésével, az Érd pedig amerikai játékosok leigazolásával igyekszik orvosolni a problémákat. Ezzel szemben a Rascals szinte állandó kerettel dolgozik. A fiatalok már 15 évesen a padon ülnek a nagycsapat meccsén, a keret pedig elég bő ahhoz, hogy számos taktikai felállást lehessen variálhassanak. Mindezek tükrében nem meglepő az alapszakaszban megszerzett első hely, és az sem, hogy a csapat a rájátszás mellett a Magyar Kupában is a legjobb négyből várja a folytatást.
PK
-hirdetés- -hirdetés-