Jövőre már otthon is szelektíven gyűjthetjük a szemetet, háztartási veszélyes hulladékainkat pedig hulladékgyűjtő udvarba szállíthatjuk. De a szemét elszállításában és feldolgozásában is változásokra számíthatunk. 71 település összefogásával csütörtökön hivatalosan is elkezdődött a települési szilárd-hulladék gazdálkodási rendszer fejlesztése. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében 3,6 milliárd forintból jött létre.

A projekt első része, vagyis a régi, környezetszennyező hulladéklerakók felszámolása már befejeződött, így elkezdődhet a szelektív gyűjtés és feldolgozás fejlesztése térségünkben, ezt jelentették be a csütörtöki projektindító rendezvényen, Mosonmagyaróváron.
„- A most induló projektben nem csak az a fontos, hogy hány edényt helyezünk ki, hány szelektív gyűjtő udvart hozunk létre. Sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy tudjunk annyit változtatni az életmódunkon, hogy megfelelő módon használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Ebben pedig nagy szerepe van a társadalmi tudatformálásnak is.”- mondta el Nagy István, Mosonmagyaróvár alpolgármestere.

Jánossomorján néhány fontos változásra is számíthatunk: most még hagyományos módon gyűjtjük otthon a szemetet és az autók is a megszokott módon viszik azt el, de a jövő év elejétől már otthonunkban is szétválogathatjuk a szemetet. Minden háztartásnak szelektív gyűjtő edényeket osztanak ki, továbbá egy hulladékgyűjtő udvart és nyolc hulladékgyűjtő szigetet is építenek, ahol az üveg, fém, papír, textil hulladékot, de az építési törmeléket, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, sőt még a háztartási veszélyes hulladékot is leadhatjuk. A hulladékgyűjtő udvarok zárt létesítmények lesznek, és nyitvatartási idővel rendelkeznek majd.

A Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társaság a régi depónia melletti négy hektáros területet megvásárolta az önkormányzattól, ott további fejlesztésként két új üzemcsarnok és egy új válogató sor is megépül, ami új munkahelyeket teremt és plusz bevételt is jelent majd az önkormányzatnak. Kurunczi Károly elmondta: „- Az új koncepció lényege az, hogy minél kevesebb hulladékot szállítsanak a jánossomorjai lerakóba. A projektben résztvevő 71 település összes hulladékát ide szállítják, és egy új lerakó megépítése rendkívül költséges lenne. Ha a projekt beindul, akkor a lehető legkevesebb anyag kerül a lerakóba, a hulladékok nagy részét pedig újrahasznosítják.”

A 71 résztvevő önkormányzatnak összesen 800 millió forint önrészt kell befizetnie. Jánossomorja város a három év alatt nagyjából húsz millió forintot fizet be, de ez körülbelül annyit tesz, mint a társulás által megvásárolt terület ára.

A projektben a társadalmi szerepvállalás és a lakosság tudatformálása is fontos szerepet kap. Ezért is hirdettek a 71 település iskolásainak „Közösen a környezetért” címmel rajzpályázatot, melyre közel 200 pályamű érkezett. A legjobb munkákat is a mosonmagyaróvári projektindító rendezvényen jutalmazták.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-