Főzőverseny, népzene és jánossomorjai fellépők is várták az érdeklődőket a második várbalogi Hérics-fesztiválon. Városunkból és a környékbeli településekről is sokan érkeztek az igazi majális-hangulatot idéző rendezvényre, amivel a falu kulturális és közösségi életét is szeretnék felpezsdíteni a szervezők.

Halászlé, töltött káposzta, sertés- és körömpörkölt. Ez csak néhány a finom ételek közül, amik a bográcsokban készültek a várbalogi volt iskola udvarán. A kilenc főzőcsapat között a várbalogi nyugdíjasklub és jánossomorjai csapatok mellett, Győrből, Ausztriából, sőt még Hajdú-Bihar megyéből ide utazó szakácsok is megmérették főzőtudásukat. A legjobb ebédért járó díjat a Hajdú-Bihar megyei Három Fenyő Vadásztársaság szerezte meg aszalt szilvás őzpörköltjével.

A színpadon várbalogi és környékbeli fellépők egyaránt szórakoztatták a közönséget. A hazai szereplőket a helyi óvodások és a Hérics Nyugdíjas Klub képviselte. A mosonmagyaróvári Country Klub, a jánossomorjai Tititá néptánc együttes gyermek csoportja és a mosonszolnoki akrobatikus gyermektánc-csoport több koreográfiával is bemutatkozott a közönségnek. Mosonszolnokról az Őszirózsa Nyugdíjasklub is a színpadra állt. A zenéről a Mosonmagyaróvári Lajta László Vegyeskar és a Kimlei Harmonikások Egyesülete gondoskodott. A kisebbek pedig délután a Gabalyda bábszínház műsorát is megnézhették. A gyerekeket íjászkodás, kézműveskedés, agyagozás, ügyességi fajátékok és ugrálóvár is várta, a felnőtteknek pedig ingyenes hallás, vérnyomás és vércukorszint mérést végeztek.

A falunapon a közösségépítés és a falu kulturális életének felpezsdítése is fontos cél. Problémát jelent ugyanis, hogy sokan elköltöznek a településről. Ezzel a rendezvénnyel is szeretnék vonzóbbá tenni a kis községet. „-Ez mindenképp egy megtartandó kezdeményezés egy ilyen kis közösségnek, mint amilyen mi vagyunk, hiszen folyamatosan csökken a népesség. Ez egy jó alkalom arra, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, megmutassuk, hogy mi is tudunk ilyen vidám, színes rendezvényeket szervezni.” – Mondta el Némethné Járdán Krisztina, Várbalog polgármestere.

A tavaly útjára indított rendezvény idén már sokkal több látogatót vonzott. A közönség sorai között volt, aki Mosonszolnokról, Mosonmagyaróvárról, Győrből érkezett, de akadt olyan is, aki Debrecenből látogatott el a fesztiválra. A falunapot most egy Leader rendezvénypályázat támogatásával sikerült megrendezni.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-