28 fiatal bérmálkozott idén Jánossomorján, a mosonszentjánosi templomban. A vasárnap délutáni szertartáson 22 nyolcadik osztályos és 6 felnőtt vehette fel a szentséget a győri megyés püspök megbízottjától, Győri Imre kanonoktól.

A szertartás során a bérmálkozót balzsamos olajjal keni meg a bérmáló, ezzel megkapja a szentlélek hét ajándékát, a bölcsességet, értelmet, a jó tanácsot, a tudományt, a lelki erősséget, a jámborságot és az istenfélelmet. Ezzel a szentségi pecséttel Krisztus küldetésének részéve is válik az ember, ami a hit terjesztését és igazságainak mélyebb ismeretét is jelenti. A bérmálás után a hívő nagykorúnak számít, és alkalmassá válik a hit átadására. Tavaly 21-en, tavalyelőtt 26-an bérmálkoztak Jánossomorján.

Kapcsolódó galéria: Bérmálás

Győri Imre kanonok elmondta, nagyon fontos, hogy a bérmálással a hit terjesztésének képességét is megszerezték a fiatalok. Szerinte ez azt jelenti, hogy a hétköznapokban Jézus elvei szerint élve, büszkén mutassanak példát a hitről környezetüknek.

Minden bérmálkozót Kótai László atya, jánossomorjai plébános készített fel, aki elmondta, talán szigorúság jellemezte őt a hittan-oktatásokon, de örömmel tapasztalta, hogy mára ez a szigorúság a diákok maguk felé gyakorolt képessége is lett. Megköszönte Buri Károly és Varga Györgyné korábbi hittanoktatók áldozatos munkáját is, akik László atya előtt foglalkoztak a gyerekek felkészítésével. A templomok pedig visszavárják a fiatalokat bérmálásuk után is, ennek reményét fejezte ki László atya.

Kapcsolódó galéria: Bérmálás

A szertartás végén a fiatalok virágcsokorral és üdvözlő szavakkal köszönték meg a kanonoknak a szentséget, és tiszteletadásként sorfalat álltak a plébániára betérő Győri Imrének.

HT

-hirdetés- -hirdetés-