A térfigyelő kamerák csökkenthetnék jelentősen a betörések veszélyét Jánossomorján, hangsúlyozta dr. Csokán Csaba rendőrkapitány a múlt szerdán sikertelen betörést megkísérlő két férfi előzetes letartóztatása kapcsán. Az ügy újabb részleteiről is beszélt a JTV-nek adott interjújában.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket múlt szerdán fogtak el a helyi járőrök, miután egy szomszéd tetten érte őket, amikor épp fel akarták feszíteni egy helyi családi ház ablakát. Autójukból betörőszerszámok és váltóruházat is előkerült, ráadásul munkahelyük sincs, mindez arra utal, hogy életvitelszerűen betörésből élnek. A magyar és román állampolgárságú két férfi fiktív lakcímeket adott meg, a rendőrség szerint azért, mert lakásukon lopott tárgyak lehetnek. A nyomozás vizsgálja, hogy a két férfi kapcsolatba hozható-e a korábbi betörésekkel és hogy társak is segítették-e őket. – „Még bizonyítani kell az eljárás során, de arra gondolunk, hogy tippadóként a városban tartózkodó külföldi állampolgárok is együttműködhettek a két letartóztatott férfival.”

A rendőrkapitány azt mondja, ez a sikeres elfogás gátat szabhat az elmúlt időszak betöréssorozatának, de igazi eredményt egy térfigyelőkamera-rendszer hozhatna, a város bevezető szakaszaira és frekventált helyeire telepítve. Mint mondta, ilyen rendszerek sok Mosonmagyaróvár környéki településen működnek már, ezt most szeretné egy, a kapitányságon is látható rendszerbe helyezni a rendőrség. Szorgalmazná egy jánossomorjai hálózat kiépítését is, ám ehhez anyagi támogatást nem tud biztosítani a rendőrség, csak szakmai segítséggel szolgálhatna.

HT

-hirdetés- -hirdetés-