Megélhetést biztosítanak a helyieknek és adójukkal a város működéséhez is nélkülözhetetlenül hozzájárulnak. Ezt köszönte meg Jánossomorja Város Önkormányzata a helyi cégeknek. A legnagyobb adófizető vállalatok vezetőit egy vacsorán látta vendégül a város, nem titkoltan azzal a céllal, hogy fokozza az együttműködést és a jó kapcsolatot.

Kellemes vacsorával, baráti légkörben várta a 14 legnagyobb adófizető cég vezetőit a város képviselő-testülete szerdán délután a Lola Étteremben. A legtöbb helyi adót befizető gazdasági szereplőket, a virilistákat Dr. Kurunczi Károly polgármester köszöntötte, és kifejezte a város háláját munkájukért. – „Az önkormányzat bevételeinek 80 százaléka e cégektől származik, de talán nem ez a legjelentősebb érdemük, hanem az, hogy az itt vagy környékünkön lakók és családjaik számára megélhetést biztosítanak. Ezeket köszönjük meg ma.” – mondta el interjújában a polgármester. Reményei szerint az est nemcsak a köszöneté, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy e cégek elevenebb, gyümölcsözőbb kapcsolatokat alakíthassanak ki a városvezetéssel és természetesen egymással is. Ez pedig a hosszú távú helyi siker egyik kulcsa is lehet.

A város iparűzési adóbevétele 2011-ben az eddig legmagasabb, 460 millió forinton zárt. Mégis, több cégvezető a rendezvényen tartott rövid tájékoztatójában elmondta: nehéz évre számítanak 2012-ben.

Foghíjas virilista, nagy tervekkel

A virilisták immár ötödször megrendezett köszöntését fontos és megőrzendő hagyománynak tartja az önkormányzat. Ennek ellenére a „virilista” most kissé foghíjasra sikeredett, csupán hatan vehették át a város emléklapját, többen igazolatlanul maradtak távol. A rendezvény azonban így is eredményes volt. Többen elmondták, szeretnék, ha egymás között és a város felé is jobb együttműködést alakítanának ki. Anda Béla, az ASDAG Kavicsbánya Kft. vezetője javasolta, hogy ezentúl félévente egy-egy helyi cég székhelyén ismételjék meg a találkozót. -„Az asztal mellett beszélgetni kiváló, de egy idő után érdemes lenne bővíteni, és megismerni egymás cégeit. A vállalatok számára is előnyös lehet, ha ismerik egymást. Akár egyes megrendeléseket tekintve, akár egymás segítése érdekében is fontos a személyes kapcsolat. Egy teljesen más területen dolgozó cégtől is lehet ötleteket meríteni, tanulni.” – mondta el Anda Béla.

A cégek nem egy területen foghatnának össze: egy ilyen javaslatként felmerült a Jánossomorjáról a Fertőzug felé irányuló közvetlen teherszállítás megteremtése, hiszen ez több helyi vállalat számára előnyt jelentene. Jelenleg a határon átmenő környékbeli utakon tilos, illetve engedélyhez kötött a nagyobb teherforgalom.

Jánossomorja virilista találkozójának meghívottjai:

1.    Dr. Oetker-Magyarország Élelmiszer Kft.
2.    Hipp Kft.
3.    Leier Hungária Kft.
4.    Pez Production Europe Kft.
5.   AMB Components Hungary Bt.
6.   SFS Intec Kft.
7.    Sakret Hungária Bt.
8.    Agro-Wirt 2003 Kft.
9.    Ed-Haas Hungaria Kft.
10.  ASDAG Kavicsbánya és Építő Kft.
11.  Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
12.  Pakett 2005 Bt.
13.  Winkler Transport Kft.
14. Grubits Építő és Kereskedelmi Kft.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-