Eredményesen működteti a helyi vízhálózatot az új szolgáltató, a régivel azonban még nem sikerült lezárni a százmilliós nagyságrendű közös ügyeket Jánossomorján. A január elsejétől a feladatokat ellátó Aqua Kft. beszámolójából kiderült: több mint hatmilliós eredményük alapját képezi a víziközmű-rendszer tervezett fejlesztésének.

 

Szolgáltatótól ritkán kapott még ilyen alapos és nyílt beszámolót az önkormányzat, mint az Aqua Kft-től, hangsúlyozták a tagok a szerdai képviselő-testületi ülésen. Mint ismert, a cég január elsejével vette át a vízközművek üzemeltetését Jánossomorján, Mosonszolnokon, Újrónafőn és Várbalogon.

Az Aqua bérleti szerződésben működtetné a víziközműveket, a helyzet azonban bonyolult. Ezeket, vagyis szinte a teljes ivóvíz-hálózatot ugyanis Jánossomorja és Várbalog apportként vitte be a korábbi szolgáltató Pannon Víz Zrt. vagyonába, amiért részvénytulajdont szerzett. Ezeket most szeretné visszakapni a város, és szeretne megválni az értékpapíroktól.
A részvények és a bevitt vagyon értékéről folytat előrehaladott tárgyalásokat a város önkormányzata és a győri székhelyű Pannon Víz Zrt. A sajtóban korábban megjelent: százmilliónál is vaskosabb vagyonleltárt készített a volt szolgáltató. – „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Jánossomorja a lehető legkedvezőbben fejezhesse be a tárgyalást! – mondta el dr. Lóránt István, megerősítve, hogy százmilliós nagyságrendű összegről van szó.

Az Aqua beszámolójában is kiemeli az infrastruktúra bérbe vevési szándékát, amihez azonban minél gyorsabb, háromoldalú megegyezés szükséges. „A Pannon-Víz Zrt. az elszámolást az eddigi adatszolgáltatásával nem segítette elő, a mai napig nem lehet tisztán látni az általuk megadott számokból, hogy milyen feltételek mellett adják vissza vagyont. Az biztosan kimondható, hogy legrosszabb esetben a víziközmű törvény a vagyon visszaadását eredményezi. Ezt azonban a bérleti szerződések megkötésével nem célszerű megvárni.” – szól a beszámoló, megemlítve a most még csak körvonalazódó törvényi szabályozást, ami egyszerűsítené a sokszereplős piacot.

Az Aqua több mint hatmilliós nyereséggel fejezte be az eddig helyi működtetést. A testület üdvözölte, hogy most láthatta először a helyben megtermelt összeg valós mértékét és határozhatja meg, hogy mire is fordítsa azt a szolgáltató. Ez az összeg képezheti az alapját annak a fejlesztésnek, amit a cég térképen is bemutatott az ülésen. Leitner László ügyvezető igazgató elmondta, a vízellátó hálózat bővítései, kiépítendő vezetékei a város fejlesztési területeire, új utcáira irányulnak, stabilizálnák továbbá az ipari terület vízminőségét, és a rendszer biztonságosabbá tételét is szolgálják. Utóbbi érdekében a jelenlegi ágrendszer helyett a várost átkaroló, kör-jellegű hálózatot építene ki a szolgáltató pár szakasz beiktatásával, ami biztonságosabbá teszi az ivóvíz-csatornát csőtörés esetén. A város mosonmagyaróvári határában húzódó ipari terület vízellátó szakaszán gyakori a probléma, ezen is változtatna a tehermentesítő beruházás.

Vészvíztartalék

A tavaly szeptember óta működő új ivóvíz-vezeték napi 7-800 köbméter vizet vezet át átlagosan. A használatból kiesett, és veszélyeztetett régi kutak szakszerű eltömedékelésére hamarosan sor kerül, ám az ötös szám, vagyis a várbalogi út közelében álló kút, ami jó minőségű vizet ad, továbbra is megmaradt tartalékként.

Ami befolyik, az…
A szennyvízrendszer működését is értékelte az igazgató: Az elmúlt időszakban kiviláglott, a jánossomorjai végátemelő és a szennyvíztelep közötti nyomóvezetéken jelentkezik a legtöbb hiba, ezt az 1800 métert mindenképpen ki kell cserélni 2012-ben. A Sport utcai átemelők javítását pedig februárra tervezi a cég.
A szennyvíziszap elszállítása is jelentős költséget hárít az üzemeltetőre, ugyanis ezt a Rekultív Kft. viszi el a lerakóra. A korábban a szennyvíz-iszapot elterítő gazdák idén már nem vállalták át az anyagot, a korábbi rossz tapasztalatokra hivatkozva, ami arra vezethető vissza, hogy nem megfelelő töménységű a szennyvíziszap. Ennek érdekében a jelenlegi tisztítási technológiát kell módosítani, csökkentve a szennyvíziszap víztartalmát.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-