![]() |
| Kapcsolódó galéria: Art Market Budapest kiállítás |
Közép-Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti kiállítása számos meglepetést tartogatott a látogatóinak. Akihez közel áll ez a világ, alaposan „belakmározhatott” a kultúrából, hiszen szinte minden négyzetméteren festmények, szobrok, kollázsok, fényképek várták a nézelődőket; természetesen a legmagasabb színvonalon.
![]() |
| Kapcsolódó galéria: Art Market Budapest kiállítás |
Az egyik legértékesebb alkotás a bizonyára sokak által ismert Keith Haring szárnyas oltára volt, amit egymillió euróért, vagyis 300 millió forintért kínáltak megvételre. A szárnyas oltárból egyébként összesen 10 darab készült, melyből egy Lennon özvegye, Yoko Ono tulajdonában van.
Az amerikai pop-art művész mellett számos hazai neves alkotó is képviseltette magát, köztük a városunkban élő fotográfus Hossala Tamás, aki a Mai Manó Ház Folyamatos Jelen című projektjének egyik kiállítójaként szerepelt. Zirzen című sorozatának képei nem ismeretlenek a budapesti fotóművészek és kortárs kedvelők előtt, hiszen ezzel a sorozatával is számos kiállításon vett már részt, többek között Szlovákia, Lengyelország és Szlovénia is fogadta már ez anyagot egy-egy hétre, hogy megismertesse az ottani közönséggel. Most a mai Manó Ház kiállítójaként kérték fel egy alkotásának bemutatására. Az izgalmas, Pajtás fényképezőgéppel készült sorozat egyébként egy gyermekotthon mindennapi életét mutatja be. Sejtelmes, meghitt pillanatok tárulhatnak elénk, és megrengető érzések villanhatnak át rajtunk Tamás fotóinak segítségével. A teljes sorozat, valamint az azóta elkészült folytatása, illetve a fotográfus Hanságról készült képei és korábbi munkái egyaránt megtekinthetők honlapján, a www.hossala.hu címen.
MK




