Brutális verésre derült fény Jánossomorján. A rendőrség által egyelőre meg nem erősített információk szerint eltűnt egy szelet kenyere miatt esett neki szállásadójának egy férfi, durván összeverte, aztán belefűrészelt és fejszével belevágott a lábába.

 

A szentpéteri főutcán lakó, életmódjukról jól ismert helyi testvérpár lakására az oda befogadott, hasonló életvitelű helyi férfi pénteken este hazatérve nem találta egy szelet kenyerét, és feltételezte, hogy azt az addigra már otthon alvó egyik házigazda megette. Ettől annyira indulatos lett, hogy nekiesett a fekvő férfinak és brutálisan verni kezdte. Nem elégedett meg a veréssel, egy fűrésszel térd alatt belevagdalt a férfi lábába, majd fejszével is többször bokán ütötte: úgy tudjuk, bosszúból le akarta vágni a lábát. Később az összevert férfi lábát rongyokkal bekötötték, az ütlegelő férfivel lévő nő segítségével.
A rendőrség és a mentők szombaton délután érkeztek a lakáshoz, a súlyos, szinte magatehetetlen állapotban lévő férfihoz. Az ott lakók egyöntetűen azt állították, hogy a lépcsőn esett el, a mentők számára hamar kiderült, hogy máshogy történtek a sérülések. Úgy tudjuk, a brutális férfi előzetes letartóztatásban van, áldozata pedig súlyos sérülésekkel fekszik a kórházban.

A sérült 52 éves K.P. nem kívánt nyilatkozni állapotáról, ezt a tájékoztatást kaptuk kedden délután a Karolina Kórház intenzív osztályáról. Ám megtudtak, a körülményekhez képest jó állapotban van. A 28 éves elkövető ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

(Frissítve: 2011. október 19)

HT
-hirdetés- -hirdetés-