Bár a fiatalok nagyon sok időt töltenek az interneten, a megfelelő információkat nem mindig tudják megkeresni. Az őszi könyvtári héten az internetes kutatás buktatóira és a világháló egyéb veszélyeire is felhívták a gyerekek figyelmét.

Az olvasás legnagyobb színtere ma már nem a könyv, hanem az internet. Ezért is tartottak előadást erről az őszi könyvtári hét alkalmából az iskolában. Berta Attiláné, igazgatóhelyettes előadásában a netezés csapdáira hívta fel a figyelmet és igyekezett alapszintű tanácsokkal szolgálni a diákoknak. A világhálón található téves információkat nem mindig tudják kiszűrni a diákok az otthoni felkészülés során. Ez nagy hiba, de szó esett például az internetről hivatkozás nélkül lemásolt házi dolgozatokról vagy a netes ismerkedés és a túlzott számítógépezés veszélyeiről is.

A tudás történetét témául választó rajzpályázatra sok ötletes munka érkezett, amit az olvasóterem falain mutat be az intézmény. Második helyet szerzett Telek Benceelsőt pedig Mészáros Katalin. A képek árnyékában később kicsik és nagyok egyaránt megtanulhatták a csuhébaba-készítés rejtelmeit, mások pedig az agyagozás alapjaival ismerkedhettek meg.

Kapcsolódó galéria: Könyvtári Napok – vetélkedő – 2011.10.07.

De sikert aratott az alsósoknak szóló mesevetélkedő is pénteken. A csapatok ötletes, játékos kérdések sorát megválaszolva bizonyíthatták mesetudásukat Hófehérkétől Harry Potterig. A negyedik B osztály csapata nyerte az igen szoros versenyt.

Harmadik helyezett lett a 4.A osztály egyik csapata, Takács Tekla Németh Anett és Csikesz Klaudia, második második helyezett lett a 4.A osztály másik csapata, Bencsik Bernadett, Sipőcz Regina és Kővári Alexandra. Első helyet szerzett a 4.B osztály első csapata, Ihász Rebeka, Maglódi Panna és Violka Fanni.

Az Országos Könyvtári Héthez rendszeresen csatlakozik a helyi könyvtár és a programok széles skálájával várta a rendszeres látogatókat. A ritkán jövőket pedig ingyenes beiratkozás és a megbocsátás hete csábította, amikor büntetés nélkül adhatták vissza a lejárt könyveket.

HT

-hirdetés- -hirdetés-