Egy kérése volt Fejős Évának könyveinek borítóival kapcsolatban: nem szeretne rózsaszínt. Aztán a kiadónál mégis valami hasonló színű készült. Erre körbekérdezte a munkatársakat, és mindenki mást mondott. Barna, sárga, hússzínű. Végül megbarátkozott a gondolattal, és azóta úgy tapasztalta, a “Csajok” borítóját kedvelik leginkább olvasói. Ilyen történetekkel is szórakoztatta az írónő a csütörtök esti közönséget a könyvtárban. Az írónővel készített beszélgetésünket Videótárunkban láthatják!

 

Fejős Évát a Nők Lapja újságírójaként ismerték meg az olvasók, 2008 óta azonban már nyolc regénye is megjelent és ezekkel is sikert arat. Az Országos Könyvtári Hetek alkalmából az írónővel találkozhattak rajongói csütörtök délután.
R. Kövér Balázs, a Nők Lapja munkatársa másfél órán keresztül beszélgetett az írónővel és kérdezte élete fontos állomásairól. Fejős Éva már középiskolás korában írt novellákat, és regényíró pályázaton is jól szerepelt. Mire a Nők Lapjához került, több kiadó csődbe ment, ahová szerződtetni akarták, és – ahogy a találkozón viccelődve elmondta – tartott tőle, hogy a Nők Lapját is veszélybe sodorja. Szerencsére ez nem következett be, és 2001 óta számos cikket, riportot készített a lap számára.

1999-ben Nívódíjat kapott sorozata, a “Családban marad”, amely a házi betegápolásról szólt. A petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért 2003 novemberében elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat.

Hosszan mesélt egy Thaiföldön készült riportjáról, amikor egy plasztikai sebész klinikáján járt, és nemi átoperálásokat is végignézhetett. Egyébként Bangkok, Thaiföld fővárosa annyira megtetszett az írónőnek, hogy ezt választotta első regényének színhelyéül. Később többször is visszatért ide, kedvenc városai közé tartozik.
Regényeit sokan szerelmes regénynek titulálják, de ő ezt nem érzi így. Valószínű, hogy inkább a borítók miatt gondolják az emberek, hogy szerelmes regényeket ír, hiszen minden könyvén női alakokat látunk, de ő magának, a saját szórakoztatására ír, olyan témákról, amik őt foglalkoztatják. Első regényén a “Bangkok, tranzit”-on sokáig dolgozott, de aztán rájött, hogy nem szabad várni az ihletre, hanem írni kell, és aztán a történet viszi magával. 2008 óta nyolc regénye is megjelent, és karácsonyra már a könyvesboltok polcain lesz legújabb története, a Karácsony New Yorkban.
A hangulatos, vidám történetekkel fűszerezett találkozón mintegy harmincan vettek részt. A rendkívül közvetlen írónő a beszélgetés után a rajongók kérdéseire is válaszolt, és dedikálta az olvasók szép számban elhozott könyveit is.
Iván-Varga Veronika
-hirdetés- -hirdetés-