Két vereséggel néz a haza mérkőzések elé a Rascals. A magyar baseball bajnokság döntőjében a Szentendre ellen léptek pályára múlt hétvégén a mieink idegenben. A végső összecsapás három nyert mérkőzésig tart, így a csirkefogókra nehéz percek várnak itthon a hétvégén.

 

20:18 és 14:4 arányú vereségeket szenvedett a jánossomorjai csapat a szombati és vasárnapi döntőkben. A következő mérkőzés szombaton, 13:00-kor kezdődik majd itthon, ahová minden szurkolóját várja a csapat.

A Rascals döntőbe jutása a klub egyik legnagyobb eredménye, különösen, mert a négyszeres bajnok Óbudát győzték le a fiúk a fináléba jutáshoz. A hazai baseball szakblog (baseballfan.hu) kiemeli a mérkőzésről, hogy: a Rascals a nyáron igazolt két amerikai, korábban a német elsőosztályú Hamburgban játszó játékost, Justin Prinstein-t (az elődöntőkre) és Sam Boone-t a teljes rájátszásra. Ezen kívül Ty Eriksen is csatlakozott hozzájuk, aki szintén Németországban, a Haar Disciples csapatában játszott korábban. Az ellenfél a hatszoros (és ezzel az örökranglistát vezető) jelenlegi címvédő, a Szentendre Sleepwalkers, aki az Érd Aeros-t söpörte ki a másik elődöntő ágon. Idén már kétszer találkozott a két csapat, egymás elleni mérlegük 1-1 volt.

HT

-hirdetés- -hirdetés-