A héten elkezdődtek a hittanórák az iskolákban. A gyerekek alig több mint 40 %-a vesz részt hitoktatáson; az elsőáldozó- és bérmálkozó jelölteket László atya készíti fel a szentségek felvételére.

 

A Veni Sancte tanévnyitó szentmisén a Szentlelket hívták segítségül, majd imádkoztak a gyerekekért, szüleikért, tanáraikért és hitoktatóikért is a hívek vasárnap mindhárom templomban. Ezen a héten pedig megkezdődött a hitoktatás az iskolákban.
Az idei tanévben a 485 iskolásból 202-en járnak hittanra, ez alig több, mint 40%-a az iskolába járók összlétszámának. Bár az arány az elmúlt években is körülbelül ennyi volt, Kótai László plébános szeretne ezen változtatni.
„Ez nem feltétlenül a gyerek hibája, hanem a szülő még nem érzi azt, hogy lehet, hogy matekból, fizikából, magyarból jó a gyerek, de az embersége, az élethez való hozzáállása, a keresztény morálisnak a megtapasztalása, elsajátítása nagyon fontos annak is, aki majd segédmunkás lesz, annak is, aki szakmunkás lesz, meg annak is, aki professzor lesz persze. – véli a plébános – Mert a legelső tartásunk mégiscsak a belső tartásunk kell, hogy legyen és mi ebben szeretnénk segíteni elsősorban.” – tette hozzá.
Idén a két hitoktató, Varga Györgyné és Buri Károly mellett László atya is tart hittanórát, a harmadik és nyolcadik osztályosoknak, tehát az elsőáldozó és a bérmálkozó jelölteknek.

Szeptember hónapban még lehet jelentkezni az iskolai hittanoktatásra, és bárki csatlakozhat a csoportokhoz.

Iván-Varga Veronika

-hirdetés- -hirdetés-