Mérföldkő lesz a Jánossomorja Rascals baseball csapat számára augusztus utolsó hétvégéje. A Csirkefogóknak ebben az évben sikerült ugyanis először bekerülni az északi Interliga döntőibe. De válogatott mezben is eredményesen szerepelnek a fiúk: a juniorok és serdülők közül négy-négy, a felnőttek közül pedig hat játékos húzhatott válogatott mezt a nyáron.

 

Nemzetközi szinten is remekel a Rascals. A serdülő korosztályból négyen a korosztályos válogatottal tartanak egy Rómában rendezett tornára a nyár végén. Előtte még egy európai válogatott edzésen készülhetnek a meccsekre Horvátországban.
A junior magyar válogatott, sorai között négy jánossomorjai fiatallal, a Balkán kupa megszerzéséért játszik szeptemberben a balkáni államok válogatottjaival.
A felnőttek is a legjobb formájukat hozzák: a csapat hat játékost adott nyáron a magyar nemzeti válogatottnak, akik Barcelonában az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban játszottak. A válogatott csak a Finnek ellen tudod nyerni, Svájc, Írország és a tornagyőztes Spanyolország együttesétől kikapott, így nem jutott tovább.
Jánó András, a Rascals játékosa elmondta, nagyon sokat számít, hogy válogatott mezbe is bújhat, hiszen sokkal több lehetőségük van így a játékosoknak a siker elérésére. A tornán a negyedik legjobb ütőjátékos címet megszerzett Radványi Tamás úgy látja, a több korosztályban is megszerzett válogatott tapasztalatok hasznosak a klubnak, segítik a játék javulását.

Klubszínekben is egyre jobban megállják a helyüket a jánosi fiúk: idén először játszhatnak a kontinens csapatait tömörítő Interliga északi csoportjának négyes döntőiben, vagyis a rájátszásban Zágrábban. -„Az Interliga csapatinál korosztályváltás van, ezt mi nagyon jól ki tudjuk használni. Nálunk már beérett egy húsz-huszonegy éves korosztály, akik a csapat motorjaként játszanak, míg az ellenfeleknél a fiatalok még tartanak itt. Ha nem foglalkoznánk az utánpótlás neveléssel, akkor nálunk is generációs gondok lennének. Ezért is fontos a Rascalsnak, hogy egyre több fiatallal tudjunk foglalkozni.”- mondta el Fekete Csaba, a Rascals elnöke.
A nemzetközi porond után sincs pihenés, a hazai meccsekre is koncentrálni kell. A magyar kupa négyes döntőiben és a magyar bajnokság rájátszásában is nagy eséllyel indul a Rascals ősszel. Jövőre a csapat a juvenális korosztályban is szeretne indulni, ami a legkisebbek, azaz a nyolc és tizenkét év közöttiek tornája.

PB – HT

-hirdetés- -hirdetés-