Új pályát kap a Jánossomorja Rascals Baseball csapat. A szomszédos SFS Intec üzem terjeszkedése miatt kezdeményezte, hogy cseréljék el a pálya területét az önkormányzattal. A cég egy közeli mezőn új pályát épít az egyesületnek.

A fákkal körbevett, maga fűvel benőtt liget csak a rozsdás lámpaoszlopok miatt emlékeztet arra, hogy egykori szövetkezeti parkoló állt itt. A jelenlegi pálya mögötti területét cseréli el az SFS Intec az önkormányzattal, a jelenlegi baseball pályára. Erre a várható terjeszkedés miatt van szüksége a gyárnak.

A cég augusztusban fogott egy 3200 négyzetméteres gyártócsarnok építésébe. A profil nem bővül, a jelenlegi alkatrészeket gyártanák, ám sokkal többet. A most nyolcvan dolgozót foglalkoztató üzem 150 főnek adna munkát a gyártócsarnok átadásával. A hosszú távú tervekben azonban további terjeszkedés is szerepel, melynek a legpraktikusabb iránya az új csarnok mellett fekvő baseball pálya. Ezért a csere szándékával kereste fel az önkormányzatot a cég, amit a testület el is fogadott, természetesen feltételekkel. Dr. Kurunczi Károly polgármester kiemelte, a baseball egyesület tagjai önállóan, nagyon sok munkát belefektetve alakították ki ezt a nemzetközi szinten is elismert pályát, kiváló eredményeket érnek el és a város egyik unikumának számítanak. Nyilván nem tehettük meg, hogy pálya nélkül, akár csak rosszabb színvonalú pálya nélkül hagyjuk őket.

A feltételeket a cég is támogatta. Pénzes László ügyvezető igazgató elmondta, az új területen egy jelenlegi színvonalú pályát építenek ki majd, és mihelyst ez elkészül, akkor megy végbe a csere, tehát addig játszhatnak a régi pályán a csirkefogók.

A baseball egyesülettől megtudtuk, partnerek a cserében, számukra az a fontos, hogy a sok éves munkával létrehozott, nemzetközi színvonalú jánossomorjai pályához méltó, új helyet kapjanak a játékhoz.

HT

-hirdetés- -hirdetés-