Együtt élni a fiatalokkal: ez a tanári pálya legszebb és egyben legnehezebb feladata. Erre hívta fel a figyelmet Dr. Kurunczi Károlypolgármester a hagyományos városi pedagógusnapon. Kiváló tanárainak, óvónőinek különdíjjal köszönte meg az önkormányzat a hosszú évek áldozatos, kitartó munkáját, de az elismerés városunk minden pedagógusát megilleti.

Egy nap, ami a pedagógusoké: minden tanárnak, tanítónak, óvónőnek és iskolai dolgozónak köszönetet mondott a város. Az Alapfokú Művészeti Iskola ünnepi műsora és a minden pedagógusnak kijáró virág mellett három kategóriában különdíjat is kiosztott az önkormányzat. Az óvodai közösség jelölése, és a képviselő-testület döntése alapján idén Jánossomorja Város Kiváló Óvónője díjat Horváth Jánosné vehette át, aki 1987-től a Jánossomorjai Óvoda dolgozója. Rendkívüli gyermekszeretet és magas színvonalú nevelőmunka jellemzi a mindennapokban. A díjazott kiemelte, hogy a hétköznapokban a gyerekek szeretete, a szülők elismerése a legnagyobb kitüntetés, amit egy óvónő magáénak tudhat, de egy ilyen városi elismerés erőt ad a mindennapi rutinhoz.

A kiváló tanító díjat idén Poreisz Zoltánné kapta, aki 1999-ben került Jánossomorjára, munkájára azóta is a kitartás, precizitás és a lelkiismeretesség jellemző Tanítványai rendszeresen részt vesznek területi és országos rajzversenyeken, ahol mindig kiváló eredményeket érnek el.
„Ahogy mindenkinek, nekem is nagyon fontos, hogy elismerjék a munkámat. Számomra az is fontos, amikor a gyerekek sikerekkel térnek haza egy-egy versenyről, az az ő szorgalmukat dicséri. Egy ilyen városi kitüntetés pedig az én munkám eredménye.. És különösen jó érzés azt látni, hogy a kollégáim is örülnek neki.”- mondta el Poreisz Zoltánné, az év kiváló tanítója.

A kiváló tanár az idei évben Marczisné Egyed Mária lett, aki 1986 óta dolgozik Jánossomorján, munkájában nagy figyelmet fordít tanítványai előmenetelére, fejlődésére. A mindennapi munkában, a tanítás mellett fontos, hogy a pedagógus segítsen a diákoknak a helyes utat megtalálni, és tudjon a fiatalokkal együtt élni. Ezt hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Kurunczi Károly polgármester is.

„Az alapértékek nem változtak, a gyermekeket, a fiatalokat valóban biztos mederben kell tartani, óvni kell őket. A szidalmakat óvatosan, finoman kell a tudtukra adni, és hagyni kell őket, hogy a saját erejükből tudjanak építkezni. Ahogy azt a köszöntőmben is hangsúlyoztam, tudni kell a fiatalokkal együtt élni, segíteni őket, hogy saját maguk tudják végigjárni az útjukat.”- mondta el a polgármester.
A műsor és a köszöntő után az önkormányzat állófogadással kedveskedett a pedagógusoknak

A kitüntetettek:

Marczisné Egyed Mária

Kiváló Tanár

1986 óta dolgozik Jánossomorján. Folyamatosan nyomon követi tanítványai előmenetelét, munkáját a diákok igényeihez és nem a finanszírozott órakerethez igazítja. A jó képességű tanulókkal differenciáltan foglalkozik, a versenyekre való felkészítésre nagy hangsúlyt fektet. Ennek eredményeképpen minden évben szerepelnek megyei, illetve országos szintű versenyeken. Jó kapcsolatot ápol a szülőkkel és mindig tájékozódik tanítványai családi hátteréről. Munkájában következetes, magas szintű szakmai munkát végez.

Poreisz Zoltánné 

Kiváló Tanító

1981-ben kezdte tanítói munkáját Hanságligeten. 1999-ben került Jánossomorjára, a Klafszky Katalin Általános Iskolába. Munkájára a lelkiismeretesség, precizitás jellemző. Anyáskodó, empatikus tulajdonságai miatt a gyerekek nagyon szeretik. A nevelői szobában alig látható, mert a nap nagy részét osztályában, vagy az udvaron tölti diákjaival. A gyerekek mindig számíthatnak rá, és a szülőkkel is jó kapcsolatot tart fenn. Tanítványai rendszeresen vesznek részt helyi, területi és országos rajzversenyeken, ahol mindig eredményesen szerepelnek. A teljesség igénye nélkül, az egyik legutóbbi sikerük az országos rajzverseny volt, ahol 4000 beküldött rajz közül került ki győztesen iskolán 3 diákjának munkája, akiket Poreisz Zoltánné készített fel. Meghívták őket a budapesti díjkiosztóra, ahol felejthetetlen napot töltöttek el. Nyáron szabadságának egy részét ugyancsak diákok táboroztatásával tölti, nagy munkabírású, szívesen vállal plusz munkát.

Horváth Jánosné

Kiváló Óvónő

1980-ban fejezte be a tanulmányait a Soproni Óvónőképző Intézet nappali tagozatán és Mosonmagyaróváron a 8. számú óvodában helyezkedett el.
1987-től, 24 éve a Jánossomorjai Óvoda dolgozója. Munkájában megmutatkozik a rendkívüli gyermekszeretete, melyhez magas színvonalú, következetes nevelés párosul. Kiemelendő a továbbképzéseken való lelkes és aktív részvétele, melyet a nevelőmunkájában kamatoztat. Mind a módszertani kultúrájának, számítógépes ismereteinek, minőségirányítási tevékenységének fejlesztése érdekében sok továbbképzésen vett részt. 2001 óta a minőségirányítási szervezet vezetője. Meghatározó szerepet vállalt az intézmény minőségirányítási programjának kidolgozásában, bevezetésében, működtetésében. Aktív szerepet vállalt a TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben című pályázat megvalósításában, mint szakmai vezető. Kezdetektől fogva részt vett a báb-munkaközösség életében, szívesen vállal szerepeket bábelőadásokban, hogy a gyermekek óvodai életét élménydúsabbá és szebbé tegye.
A 2010/2011-es évben vezetésével elsőként valósítják meg az átfogó intézményi önértékelést.
31 éve mindig megújulni képes. Következetes nevelése, gyermekszeretete, aktivitása példaértékű.

Petz Brigitta

-hirdetés- -hirdetés-