65 évvel ezelőtt ezek az április napok a búcsúzkodásról szóltak településünkön. Szentpéterről és Szentjánosról 4100 német nemzetiségű lakost űztek el otthonából 1946 húsvét táján. A kitelepítés 65. évfordulójára emlékezett a helyi németség.

 

Vasárnap délelőtt Szentpéteren és Szentjánoson is koszorút helyezett el a Német Nemzetiségi Önkormányzat a kitelepítettekre emlékező tábláknál. Az ünnepségen a jánossomorjai fúvószenekar játszott német dallamokat, Wally János, a nemzetiségi önkormányzat elnöke pedig beszédében idézte fel a máig ható tragédiát.

A történelem

Az egyesített vármegye területéről összesen 25 ezer embert telepítettek ki. Moson megyéből 11 vonatszerelvény indult Németországba, az első ’46 április 12-én Mosonszolnokról, az utolsó május 20-án Óvárról.

Településünkön már ’45 december 26-án megkezdődtek a deportálások, akkor 85 embert telepítettek a mosonszolnoki gettóba, ahol házanként 7-8 családot zsúfoltak össze. Őket ’46 április 12 és 19 között szállították tovább.

Április 23-án kedden, húsvét után indult meg a szentpéteri németek kiszállítása a pályaudvarra, ahol vagononként 25-26 embert zsúfoltak össze. Őket Sopronon, Bécsújhelyen és Linzen át vitték Dietrichheimig. A korábban Mosonszolnokra telepített családokkal együtt 1800 embert űztek a településről. A 2300 szentjánosi kitelepített németeket április 23 és 26 között vagonírozták be 40 kocsiba és szállították Stuttgartba.

Búcsúzkodás

Wally János beszédében elmondta: 65 évvel ezelőtt ezekben a napokban a búcsúzkodás zajlott a településen. -„Búcsú a családtagoktól, a szomszédtól, a háztól, udvartól, földektől, búcsú a hűséges kutyától, erős lovaktól, tejed adó tehenektől. Felkészülés az útra, az ismeretlenbe, ahol a kirabolt, batyuval elinduló szorgalmas parasztoknak, kézműveseknek a semmiből kellett új életet kezdeni. De sikerült nekik, és a kezdetben még bizalmatlan ottaniak elismerését is kivívták.”  A koszorúk a szétszakadt családokra, az elűzöttek és itt maradtak szenvedésére emlékeztessék az utókort, mondta az elnök.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-