Ismét aszfaltoznak a 86-os főúton. A télen leállt munka március 16-ával indult újra. Hétfőtől a tervek szerint városunk belterületén is elkezdhetik a 11 és fél tonnás tengelyterhelésre való burkolat-megerősítést.
Ezzel együtt zajlik majd a két lassító sziget építése is. Városunkban a tervek szerint június végéig dolgoznak majd. Jánossomorja és Bősárkány között, illetve Mosonmagyaróvár felé az aszfaltozás folytatódik. Továbbra is egyszerre legfeljebb két helyen találkozhatunk útlezárással. Hamarosan kezdődik a császárréti kanyar ívkorrekciója is, ám nem kell az eddiginél több várakozásra számítanunk. A  munkálatok végéig ugyanis az M1-es autópályán és a 85-ös főúton át terelik el a 20 tonnát meghaladó teherforgalmat. Mosonmagyaróvár előtt egy hét múlva indul a felújítás és két hétig tart majd. A készülő út minőségét folyamatosan ellenőrzi a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ők cáfolták a nemrég a megyei sajtóban megjelent cikket, melyben az út már most jelentősen leromlott állapotáról panaszkodtak az olvasók. Loppert Dániel elmondta, az elkészült szakaszon folyamatosan ellenőrzik a műszaki állapotokat. Egyedül hossz irányú repedéseket észleltek a felületen, ám azt a kivitelezőknek még az átadás átvétel előtt javítania kell.

HT

 

-hirdetés- -hirdetés-