Újabb tizenegy iskolás tanult meg idén síelni; ennyien voltak a kezdők a körzeti iskola tanulói közül az idei sítáborban. A többi tizenhárom gyerek már nem először vett részt a táborban, ahol egyébként velük együtt közel száz jánossomorjai és környékbeli síelt együtt. A csapat csütörtök este szerencsésen hazaérkezett Ausztriából.

Akár városi sítábornak is mondhatnánk a Körzeti Általános Iskola hagyományos ötnapos táborát, amelyen 2007 óta minden évben száz körül van a résztvevők száma városunkból és környékéről, és öt napot tölt el a csapat így február végén az ausztriai Präbichl síterepen. Idén 98-an vállalkoztak a kalandra, közülük huszonnégyen a Körzeti Általános Iskola tanulói.
A tizenegy kezdő gyerekkel – a tavaly bevált módszerhez hasonlóan – a szállást adó Hotel Bahnhof három profi, magyar síoktatója foglalkozott az első napon, két órán át, három kis csoportban (külön díjazás nélkül), utána vették át őket az iskola testnevelő tanárai. A profi oktatók egyszer a haladó gyerekeknek is adtak órát.

Négy gyerek táborát az önkormányzat fizette, ők tanáraik döntése alapján kiérdemelték jutalomból ezt az öt napot.

“Senkivel nem volt sem fegyelmezési, magatartásbeli, sem olyan probléma, ami megnehezítette volna a tábor menetét, tehát én összességében jóra értékelem ezt a tábort, és mindenki jól érezte magát.” – foglalta össze Bella Zsolt iskolaigazgató, a tábor szervezője az öt napot. A gyerekek is hasonló véleményen voltak: „A sítábor egy nagyszerű élmény, mindenkinek ki kéne próbálni, mert egy nagyszerű sport, kicsit nehéz, az első három nap az egy kicsit szenvedés, de utána nagyon jól ki lehet kapcsolódni.” – mondta stábunknak az utolsó napon Németh Dalma.

jakabviktoria
-hirdetés- -hirdetés-