Az eddigi kutatások szerint 25 helyi férfi halt meg vagy tűnt el a Don környéki harcokban 1943 első heteiben. Rájuk emlékeztek a katasztrófa évfordulóján szerdán, a pusztasomorjai templomban.

Az 1943. január 12-én a szovjet csapatok az urivi hídfőnél áttörték a második magyar hadsereg gyengén felszerelt védelmét. A magyar katonáknak -40 fokban, gyalog vonultak vissza az üldözők elől. A 204 ezer honvédből mintegy 26 ezer esett szovjet fogságba, 42 ezren estek el vagy fagytak meg.

Nem csak rájuk, a háború összes áldozatára emlékezett az évforduló alkalmából a helyi Társaskör Egyesület, immár negyedik alkalommal. Dravetzky István kürtjátéka és Bérczi Csaba emlékező gondolatai után Wittmann Elekné szavalatát hallgathatták meg az emlékezők.

A három településről 20-25-en estek el a Don környéki harcokban, magyar vagy német alakulatok tagjaiként. Veres Dávid nemrég kezdte kutatni a helyi világháborús hősi halottak számát. Az áldozatok számáról több forrás is életerőén számol be. Jelenleg 26 olyan hősi halottra bukkant, akinek neve nem szerepel az emléktáblákon. A lista leginkább Pusztasomorján teljes, de itt is találni olyan neveket, akik nem szerepelnek az emléktáblán. A teljesebb névsor oka nyilván az, hogy a közösséget nem zilálta szét a kitelepítés. A péteri és jánosi kitelepítettek a lehetőség szerint szintén összegyűjtötték a neveket, de itt is találhatók olyan áldozatok, akiknek neve nem áll a kőlapon.

Mint mondja, a társaskör által elindított megemlékezés-sorozat az első lépés az áldozatokra való méltó emlékezéshez. – Bízom benne, hogy ez a 26 név egyszer rákerülhet egy közös emléktáblára. Sajnos azt is meg kell említenünk, hogy a mai emlékműveink is leromlott állapotban vannak. A teljes tiszteletadáshoz az is kell, hogy a helyben elhunyt ismeretlen katonák emlékét is gondozzuk, így akik a császárréti kanyarban estek el, vagy a helyi temetőkben nyugszanak, tekintet nélkül arra, hogy magyar, német vagy szovjet egyenruhában is estek el Jánossomorja környékén.”

A három faluból több mint 450 hősi halottat gyászoltak a háború után. Sokukat német egységekbe sorozták be, így Finnországtól Franciaországig számos fronton estek el helyi férfiak. A kutatás azért is nehéz, mert a második világégés után nehéz volt emlékezni azokra a katonákra, akik a Szovjetunió elleni harcokban haltak meg.

Veres Dávid kutatási eredményeit a Jánossomorjai Füzetekben szeretné publikálni idén.

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-