Akár az újévről maradt pezsgő mellé is ajánlható a Boloct Színtársulat új darabja. A Kaviár című három felvonásos zenés bohózat próbái nyár vége óta folynak, a bemutató január közepére várható.

 

Jelenleg heti két próbával készül a 12 fős felnőtt színjátszókör az új darab bemutatására. Mint arról Nikházi Árpád, a társulat vezetője beszámolt, jelenleg az új tagok beépítése a legfontosabb feladat. Balaskó Evelin, és Abdai Bálintlelkesedéssel igyekeznek pótolni színpadi rutinjuk hiányát, a társulatban azonban jócskán találunk már korábban sikert aratott amatőröket.

Vidám próbák, vidám darab

A jó hangulatú gyakorlás mindenkinek megterhelő. A szereplők még a szövegeikkel birkóznak, emellett azonban gyakran énekelniük és táncolniuk is kell – igazi múlt század eleji kabaré hangulatra számíthatnak tehát azok, akik januárban ellátogatnak a Balassi Bálint Művelődési Házba, hogy hosszabb szünet után újra színpadon láthassák a Boloctot.

A darab

Csíky Gergely műve egy igazi, bonyodalmakkal átszőtt, könnyen fogyasztaható komédia a békebeli Pestről. Titokban a városba utazó patikus, ugyanoda szintén titokban utazó becses nej, tengeri hajóskapitány és léghajósnő, nevelt lányukat férjez adni kívánó, mindenre elszánt három matróna… És egy elátkozott vendéglő kerthelysége, mint színhely. Csíky darabjában ezek adják a teret a nevetésre és a szórakozásra. Januárban a Boloct társulat önmagára szabott köntösben mutatja be a darabot.

Prátser

-hirdetés- -hirdetés-