Gondolázás a Vár melletti tavon, borkóstolók, koncertek, de még szépségverseny is gazdagította a hétvégi Szigetköz Ízei, Vármegye Borai elnevezésű fesztivált Mosonmagyaróváron. A programokban három ország művészeti csoportjai képviseltették magukat. A háromnapos rendezvényt több jánossomorjai cég is támogatta.

Szigetköz Ízei, Vármegye Borai – a névből is kiderül, hogy elsősorban gasztronómiai és borfesztiválról van szó: a várárokban kialakított borfalu faházaiban őstermelők kínálták a jobbnál-jobb borokat, sajtokat, egyéb finomságokat, és Moson vármegye borain kívül jól megfértek itt egymás mellett Magyarország szinte összes  nagy borvidékének nedűi. Az igazi ínyenceknek pedig szakértők tartottak egy kis okítást a borok titkairól.

A fesztivál azonban az évek során kinőtte magát, és nem csupán az enni-inni vágyóknak nyújt szórakozási lehetőséget. „Fő motívuma a bor és az akörül forgó ízek, de természetesen ehhez kapcsolódik az, hogy mindenki jól érezze magát, a család minden korosztálya, gyerek, felnőtt és nagyszülők is találjanak olyan programokat maguknak, amivel eltölthetik kellemesen, szórakozással a három napot.” – mondta el stábunknak Erdős Anita, a szervezőgárda egyik tagja.

 

Idén például szerveztek kertészeti kiállítást, a standoknál pedig vásárosok kínáltak egyedi portékákat, például kézzel készített szappanokat, ékszereket, edényeket. A gyerekek többek között kipróbálhatták az íjászkodást, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de bábszínház és játszótér is várta őket. A gondolázás pedig nem csak a kicsik körében lett népszerű, mint ahogy a francia eredetű golyójáték, a pétanque is nagy sikert aratott. A felnőttek egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt ingyenesen, a Karolina kórház sátrában.

Idén harmadik alkalommal hirdették meg a fesztivál keretein belül a Vármegye Szépe Szépségversenyt.
A színpadon pénteken és szombaton este is koncertek szórakoztatták a közönséget, vasárnap pedig egész nap a zenéé volt a főszerep: a Magyar Dal Napja nevű országos rendezvényhez kapcsolódva szervezték meg a Vármegye Hangja című tehetségkutatót, este pedig Máté Péter volt zenekara, a Főnix és a Piramis lépett fel.
Mosonmagyaróvár osztrák és szlovák testvérvárosainak képviselői és más külföldi vendégek is gondoskodtak róla, hogy a rendezvény valóban nemzetközi legyen.

A fesztivál szervezői egy rendezvényszervező és bor-nagykereskedelmi vállalkozás, az Old-Top Bt., a mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft., a város önkormányzatával karöltve, valamint a helyszínt biztosító mosonmagyaróvári egyetem.
A rendezvényt többek között három jánossomorjai cég, a Dr.Oetker, az AMB Components és az Asdag Kft. is szponzorálta.
jakabviktoria

 

-hirdetés- -hirdetés-