A jánossomorjai Alapfokú Művészeti Iskola keddi tanári hangversenyén a pedagógusok mellett meghívott vendégek is szerepeltek. A mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály Zeneiskola tanáraiból alakult Harmónia Rézfúvós Quintett már második alkalommal lépett fel tanári koncerten (Tagjai: Szili Ákos – trombita, Vámos Gábor – trombita, Dravetzky István – kürt, Hernádi Sándor – harsona, Fischer Péter – tuba). Előadásukban például Carl Maria von Weber: A bűvös vadász című darabját is hallhattuk, de Federico Fellini „Nyolc és fél” című filmjének Nino Rota szerezte betétdalát is megidézték.
Rácz István, az iskola hegedűtanára finom játékú Spanyol szerenádjával nyűgözte le a nézőket, Donyecz István ütőtanár pedig a virtuozitást képviselte. Ő Budashkin pengetős hangszerre írt versenyművének átiratát játszotta xilofonon. Érdekesség, hogy az átiratot édesapja készítette számára.
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Herbstlied (Őszi dal) duettjét a szerző két énekhangra írta. A koncerten azonban az ének mellett kürt vette át a másik szólamot. Dravetzkyné Stumpf Erika és Dravetzky István előadása az egyénenként is remek játékot harmonikusan ötvözte egybe.
A koncert utolsó dallamai már a karácsonyt idézték a majdnem a teljesen megtelt termeben: a We Wish You A Merry Christmas című dallal bocsátották el diákjaikat az oktatók. Az évzárás azonban még hátra van, hiszen a hagyományos növendéki koncerten hamarosan a diákok mutatják meg tudásukat, természetesen elsősorban karácsonyi dallamokkal.
HT