A Boszporusznál minden október elején tízezrével kelnek át a gólyák, lenyűgöző látványt nyújtva. Afrika legdélebbi részéig, akár 8600 kilométer távolságba is elvándorolnak, de csak Európában költenek. Viszont kontinensünkre csak a két-három éves, fejlettebb példányok térnek vissza. Bár védelmére évtizedek óta társadalmi összefogásban sokak tesznek, e madarak száma idén vészesen lecsökkent hazánkban. Az elmúlt, több mint húsz évben szinte nem is volt még ilyen alacsony a megszámlált gólyák száma Magyarországon. A kiállítás megnyitó előadásában Balsay Sándor elmondta, egyelőre kérdés, hogy e jelenség mitől van, de mindennek talán a vegyszerezés is oka lehet. Ez probléma most még e madaraknál jelentkezik, de előbb-utóbb az embernél is fog.
Az egyesület
Az előadó a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkájáról is beszélt. Az MME a legrégebbi hazai szervezetek között előkelő helyet foglal el, előzményei már az 1800-as évek végétől eredeztethetők. A hetvenes évek elején alakult országos szervezet e megyében ’76-ban hozott létre szervezetet, melynek alapító tagjai között volt Balsay Sándor is. A csoport a megyében két területen Sopron és a Fertő környékén tevékenykedik. Ezzel kapcsolatban beszélt a mára térségünkből eltűnt jellegzetes madárról, a harisról, ami épp a szürkemarha-gulyák megjelenésével tűnt el teljesen füves élőhelyéről. Az odúját agyagos domboldalakba vájó gyurgyalagról is szót ejtett, melynek 108 telepét számlálták meg a megyében – legközelebb ide a szajdai volt kavicsbánya területén.
Egy éjszakás
A most alig tíz érdeklőt vonzó kiállítás fontos információkat tartogat mindenkinek, így az intézményvezető Lőrincz György reménykedik abban, hogy sok iskolás osztály mellett a felnőttek sem hagyják ki a még két hétig városunkban látható kiállítást. Az országot bejáró anyagban fényképes tájékoztatók várják a látogatókat, de Balsay Sándor a világ minden tájáról származó gólyás bélyegeit is vitrinbe helyezte. De egy kitömött gólyát is láthatunk, ami épp Szentpéteren, a 86-os főút mellett lelte halálát.
Hozzátette: A Jánossomorjai Estéknek ez volt az őszi egyetlen rendezvénye – a szervezés nem állt a helyzet magaslatán – de remélhetőleg jövőre folytatódik, további témákkal.
HT


