-hirdetés- -hirdetés-
Testvértelepülésünkről, Nagyfödémesről fogadott alkotót a Kozma Galéria. Botlik Aladárfestőművész több mint 40 alkotása között jórészt Mátyusföldi tájképeket találunk, de különlegesség, hogy fotók alapján Jánossomorjai képeket is készített a művész, mert megfogta a város hangulata.

Az Alapfokú Művészeti Iskola diákjai köszöntötték a művészt szombat este a Kozma galériában. A megnyitóra nagyjából harmincan látogattak el, többen érkeztek Szlovákiából is. A festő meghatódott a helyi fogadtatástól, kis beszédben köszönte meg a vendégszeretetet.

Botlik Aladár Nagyfödémesen született, később Pozsonyban élt. Énekesként a festészetet második szenvedélyének tartotta. 1987-ben, feleségével és fiával Amerikába költözött, ahol 10 évet töltött. Jelenleg Szencen él. Festészetére a realista ábrázolásmód jellemző, szeret a természetben alkotni, legfőbb kifejező eszközei pedig a színek.

A Kozma Galéria immár másodszor lát vendégül nagyfödémesi alkotót. Mint azt a vezető Kozma Edit elmondta, nagyon szívesen látnak vendégül testvértelepülésünkről, vagy környékéről alkotót, és számítani lehet arra is, hogy további meghívásokkal erősítik a két település közötti kapcsolatot.

Botlik Aladár a kiállításra 42 nagy festménnyel és 14 miniatűr képpel érkezett, ezek közül kettő, Jánossomorjáról készült. A festőt korábbi látogatásakor fogta meg a táj szépsége.

A tárlatot Száraz Erzsébet, Nagyfödémes kultúrházának igazgatója nyitotta meg, férje Száraz Pál pedig novelláskötetét is bemutatta a látogatóknak, melynek Botlik festményei is szerepelnek.

A kiállítást december 19-ig tekinthetjük meg a Kozma Galéria kiállítótermében.

Horváth Lívia – Hauptmann Tamás

Instagram

Instagram has returned invalid data.