Reggeli tornákkal indul a nap, de a sport és a környezetvédelem is a szokásosnál nagyobb szerepet kap az iskola falai között az elkövetkezendő hetekben. De például a függőségek megelőzéséről is nyíltan beszélnek a fiatalokkal. Kezdetét vette az egészséghónap a Körzeti Általános Iskolában.

Nem a megértetésről, hanem az elrettentésről szól ma a legtöbb ifjúsági felvilágosító előadás. Ezek nem készítik fel megfelelően a kiskorúakat az alkohol, a drogok és a felelőtlen szexuális élet rejtette veszélyekre – mondta el Winkler Dániel végzős orvostanhallgató a jánosi felsősöknek pénteki előadásán.

Nyíltan és életszerűen beszélt a veszélyekről, hamar elnyerve a kisdiákok figyelmét. Mint mondta, a megelőzést már ebben a korosztályban el kell kezdeni, hiszen sokan már találkoztak a cigarettával, alkohollal, drogokkal, de még nem érzik a veszélyeit.

A függőségeknek is ilyenkor vehetjük elejét. – “Ez a legveszélyesebb korosztály, ilyenkor kell elmondani nekik a tényeket, hogy mit is tesznek kockára, mert a függőség legtöbbje itt kezdődik. A korai prevencióval milliárdokat spórolhatunk, amit így az egészségügybe, a későbbi gyógykezelésekbe kell beleinvesztálnunk.”

Az előadásra a héten indult egészséghónap keretében került sor az iskolában, de a sport sem szorult ki a csarnokból. A nemrég indult kompetencia alapú oktatás során most három hétig az egészséges életmód áll a diákélet központjában.

Tóth Mária projektvezető tanár elmondta, – “Nagyon rossz irányba mennek el a mai fiatalok, a sportot abszolút próbálják mellőzni, a tévé a csipszevés, ez az általános… ami a környezetvédelemmel kapcsolatos az is csak a szemét eldobása. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha ő tesz valamit önmaga egészségért, akkor saját környezetéért is tesz valamit.”

A már zajló, hagyományos mikulás kupa foci és kézilabda mérkőzései, az egészséges életmóddal kapcsolatos különböző előadások mellett reggeli tornák, ping-pong versenyek várnak a diákokra, délután pedig szemétszedésben mutathatják meg felelősségtudatukat a fiatalok.

HT

-hirdetés- -hirdetés-