A hatvanas években épített, ám azóta erősen elavult művelődési ház felújítására pályázik a város. A több mint hetvenmilliós renoválás főként a világítást és a fűtést érintené: Az átalakítás szükségességét mutatja, hogy a korszerűbb rendszerekkel akár 60 százalékos energia-megtakarítás is elérhető.
– “Valóban, az iskolát, a Klafszky iskolát leszámítva, nagyon ránk férne egy felújítás…- mondja elöljáróban Lőrincz György intézményvezető. A szentpéteri iskola is pályázati forrásokban reménykedik, nincs ez máshogy az 1966-ban épült, és átfogó felújítást még nem látott Balassi Bálint Művelődési Házzal sem. Utóbbi 2007-ben bízott a megújulásban, de akkor sikertelenül szerepelt a pályázata – meséli az igazgató. Az új reményt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Uniós támogatású pályázata jelentheti. A közel 70 milliós renoválásra 50 millió forintot nyerhet így a város, a többit önrészként kell biztosítania. Ebből az összegből teljes körű szigetelést kapna az épület, nem csak a homlokzat, a tető is. Az épület is modernebb külsőt öltene, természetesen a régi értékek – vagyis a Balassi-sgrafittó – megőrzésével. Megújulna a szintén elavult terem és színpadvilágítás. De a fűtést is korszerűsítenék, ami a jelenlegi kazánház egy harmadát foglalná csak el. Ezzel egy újabb helység szabadulhat fel a helyi öntevékeny csoportok számára. A művelődési ház kihasználtsága ugyanis nagyon nagy, sok civil szervezet, művészeti csoport talált itt székhelyet jelenleg.

Biztonságos kandidálás

A szakemberek szerint az átalakításokkal akár 60 százalékkal is csökkenhet az igen elavult épület energiafelhasználása, így a város költségei is. A takarékosságot célul kitűző pályázatot már benyújtották, ám legutóbbi ülésén a testület úgy határozott, az év végi eredményhirdetés után még mindig visszaléphet a felújítástól, ha a kötelező önrészt a válság miatt mégsem tudná biztonságosan előteremteni.

HT

-hirdetés- -hirdetés-