Katona Andrea gondolatai nyitották meg az Aktív nagyi, aki alkot című kiállítást a könyvtár olvasótermében, hétfőn. A 36 pályázó különböző kézműves technikákkal készítette el alkotásait. Nagy sikert aratott a grillázskosár, de a hagyományos kézimunka remekei is egész héten át vonzották az érdeklődőket.
Egészséggel élni
Majd negyven fő előtt tartott előadást szerdán Veiszné Korbély Éva kineziológus, a Kisalföld Női Szakasz rovatának vezetője. A stressz okairól, tüneteiről, káros hatásairól és kezelhetőségéről kötetlen beszélgetés alakult ki az előadó és a hallgatóság között.
Meseverseny
Mivel az alsósok nem vesznek részt a városi helytörténeti vetélkedőn, hagyományosan a könyvtárhét alatt mérik össze tudásukat. Az idei mesepartin a nagymamák is segítették őket. Vagy fordítva? Kovács Istvánné a zsűri tagja szerint ugyanis a gyerekek hozzászoktak a megmérettetéshez az iskolában, így a nagyik talán jobban izgultak.
Az élen a központi alsó 3.A osztályának Ötvös Vivien, Zalán Valéria, Buri Filoména, Giczi Emilné alkotta csapata végzett. A dobogósok jutalomkönyvet vehettek át, de minden résztvevőnek jutott az apró ajándékokból. Az érdeklődés akkora volt, hogy osztályonként maximum két csapat indulhatott. Így biztosak lehetünk abban, hogy a könyvtár jövőre is várja azokat a harmadik és negyedik osztályosokat, akik összemérnék tudásukat.
A rendezvényt más programok is kísérték, a megbocsátás hetén az idei rekord egy tíz év késéssel visszahozott könyv volt. Ezúttal büntetlenül.
Prátser Krisztián