Két jánossomorjai kisiskolást is leigazolna a Ferencváros U9-es korosztályos labdarúgó csapata: Takács Balázst és Kajtár Bencét. Utóbbi már korosztálya kezdő csapatában kapna helyet ősztől. A sportegyesület reméli, hogy ha nem is kezdenek fent a kilenc éves gyerekek, de pár edzésre ellátogathatnak...
Lista - augusztus 2009
Ismét szúnyogirtást rendelt Jánossomorja. Az újabb, szintén közel 500 ezer forintos beavatkozásra azért is különös szükség van, mert a pár héttel ezelőtti gyérítés kevés sikerrel járt. A szezonban már harmadszor végeztet szúnyogirtást Jánossomorja a Mosoni sík és a Szigetköz több településével...
Megkezdődött a Liget utcai Szent Mihály kápolna és kálvária területének rendezése és felújítása. A kálváriát 1943-ban kezdték él építeni, valószínűleg pénzhiány illetve a kitelepítés miatt akkor nem fejezték be, így most az eredeti tervek szerint a területét feltöltötték, majd füvesítették. A nyár...
A tizennegyedik Radlertagot, vagyis közös, osztrák-magyar, határok nélküli kerékpáros napot rendezte vasárnap az Andaui Turisztikai Egyesület. A helyi társaskör kerékpáros klubjának huszonegy tagja pattant nyeregbe ebből az alkalomból, de ők idén is a saját útjukat járták. Az Andaui hídnál lévő...
z új influenzát kapta el az a kamionsofőr és felesége, akiket egy mosonmagyaróvári kamiontelepről szállítottak kórházba szerdán. Több európai országban jártak az elmúlt időszakban, így minden bizonnyal ők is külföldön fertőződtek meg. Velük együtt 86 megerősített új influenzás eset volt eddig...

