Holtverseny alakult ki az első helyen a Szupercsapat 2009 harmadik fordulója után a tanárok és a Németh család között. Tekében a tekések diadalmaskodtak, így ők feljöttek a harmadik helyre. A mindent eldöntő kézilabda fordulót várhatóan októberben rendezik.

Délután kettőtől este fél tízig gurultak a tekegolyók szombaton a tekepályán. A nyolc csapat hat-hat emberrel állt ki, minden versenyző negyvenet gurított egymás után, huszat az egyik, huszat a másik pályán. Ebből az első tizenöt úgynevezett tele dobás volt, amikor minden egyes dobásnál mind a kilenc bábut (fát) felállítja a gép, ebből kell minél többel ledönteni. Utána öt tarolást kellett gurítani, ez a nehezebb feladat, itt az első dobás után a további gurításokra már csak annyi bábut állít vissza a gép, amennyit addig még nem sikerült ledönteni. A tekecsapat tagjai tíz tele dobást és tíz tarolás gurítottak nehezítésképpen, de így is ők vitték el a pálmát, 1026 ponttal. Mögöttük a Németh család végzett 936 ponttal messze leelőzve a többi csapatot: a harmadik helyre befutó tanár csapat 801 pontot gurított, a focisták 737-et, a Balassi Bálint Ifjúsági Klub 709-et, a kézilabda csapat 689-et, az ifjúsági kosárlabda csapat 687-et, a kosárlabda baráti kör pedig 680-at.
Összesített sorrend a harmadik forduló után:

1. tanárok (18 pont)
Németh család (18 pont)
3. teke csapat (16 pont)
4. kosárlabda ificsapat (15 pont)
futball csapat (15 pont)
6. Balassi Bálint Ifjúsági Klub (11 pont)
7. kosárlabda baráti kör (10 pont)
8. kézilabda csapat (5 pont)

A négyfordulós versenysorozatban a kosárlabda fordulót a tanár csapat, a focit pedig a focisták nyerték. A rendezvényt kézilabda forduló zárja majd ősszel.

jakabviktoria

-hirdetés- -hirdetés-